Az idén mintegy 1,0-1,1 milliárd forintot fordít fürdőinek, strandjainak korszerűsítésére, bővítésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. - számolt be tegnap a társaság ezirányú terveiről Horváth Gábor vezérigazgató.

Ennek nyomán a következő hónapokban folytatódik a Széchenyi fürdő, a Rudas fürdő török részének, valamint a Lukács gyógyfürdőnek a felújítá-sa, illetve korszerűsödik a csepeli és a pesterzsébeti stran-dok egy-egy részlege is. Mintegy 50 millió forintos felújítást hajtanak végre a Dagályban is. Horváth Gábor kiemelte, az ottani strandon tervezett élményfürdő megépítéséhez már meg is van a szükséges hozzájárulás a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól, így az év második felében meg is kezdődhetnek a kivitelezési munkák. A vállalkozáshoz azonban pénzügyi befektetőt egyelőre még nem találtak.

Eme fürdőkorszerűsítési projekt része volt korábban egy gyógyszálló megépítésének a terve is, amiről azonban végül le kellett mondani, mivel a XIII. kerületi önkormányzat legutóbbi rendezési terve szűkítette a szóban forgó környék beépíthetőségét.

Tavaly a vendégszám és az árbevétel szempontjából eredményes évet zárt a fürdőtársaság, a hosszú, forró nyár miatt jelentősen megnőtt a strandolók száma - emelte ki Horváth Gábor. Az éves látogatószám 4 millió körüli volt, ami a 2002-es megtorpanás után jó eredménynek számít. Főként ennek tudható be a 16 százalékkal növekvő árbevétel, ami elérte a 4,5 milliárd forintot.

Az idén az áfaemelkedés ellenére sem változnak egyelőre a fővárosi fürdőbelépők árai. A társaság megvárja, hogyan változnak egyéb költségei, s csak ezek pontos ismeretében dönt majd a szóba jöhető tarifaváltozásról. Ennek időpontját egyelőre nem lehet tudni.