Öt-hét év alatt hárommilliárd eurót fordít különböző ingatlanberuházásokra a TriGránit Fejlesztési Rt. a közép- és délkelet-európai térség fővárosaiban. A társaság főleg többfunkciós épületeket emel, ezekben zömmel bevásárlóközpontok és irodák lesznek, de egyes részterületeken lakásokat is kialakítanak - tudtuk meg Todd Cowan vezérigazgatótól.
A társaság vezetője abból az alkalomból nyilatkozott lapunknak, hogy a minap Pozsonyban átadták a Polus City Center bevásárlóközpont mellett fölhúzott második irodaházat, a Millennium Tower II. nevű épületet. Ezt 30 millió euróért hozták létre. Az összeg kétharmadát a Sporitelna Banka és az Erste Bank fele-fele arányban finanszírozta, a maradék egyharmadot a TriGránit saját forrásból fedezte. A 22 szintes, 22 ezer négyzetméteres toronyban 15 ezer négyzetmétert máris több évre kibérelt az amerikai IBM, s külföldi pénzintézetekkel és biztosítótársaságokkal tárgyalnak a fennmaradó szintek bérletéről.
Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várják a megtérülést, a vezető kijelentette: nem szoktak közölni erre vonatkozó adatokat, de az várhatóan a piacon bevett 5-10 év között lesz. A hozam a Szlovákiában általános, csaknem kilencszázalékos szinten mozog, s ez jónak mondható. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Nyugat-Európában már évek óta erősen csökken, s most körülbelül 4-6 százalék között található átlagosan.
A vezérigazgató fontosnak tartotta kiegészíteni az elmondottakat azzal, hogy a külföldi befektetők egyre jobban értékelik a szlovák kormány "csalogató" taktikáját. Az adókedvezmények nyomán mind több gyártó és kereskedő cég szeretne szlovák egységet létesíteni, s ez előbb-utóbb oda vezet, hogy megugrik az irodakereslet, illetve a bevásárlási lehetőségek iránti igény.
Ezért gondolja úgy a társaság, hogy érdemes újabb projekteket előkészíteni. Az egyik ilyen a Millennium Tower III. lesz, amely szintén a közelben fog épülni, s várhatóan néhány emeletnyi lakást is magában foglal majd. Közölte továbbá, hogy a helyi önkormányzat számára egy nagy adminisztratív épületet is létrehoznak, ennek részleteiről azonban nem beszélt.
A TriGránit Rt. a közelmúltban sikeres tárgyalásokat folytatott Katowicében és Varsóban. Először a dél-lengyelországi nagyvárosban kezdenek hozzá az újabb kereskedelmi és irodai projekthez, majd pedig a fővárosban, a főpályaudvar mellett, ahol a budapesti Westend City Centerhez hasonló központot létesítenek több száz millió eurós beruházásban.
A társaság előrelépett Belgrádban, Zágrábban és Szófiában is, és azt tervezi, hogy Bukarestben szintén felgyorsítja az előkészületi munkálatokat. Mindegyik fővárosban nagy hiány mutatkozik első osztályú bérirodaházakból, továbbá szállodákból és kereskedelmi ingatlanokból. A fejlesztők egyelőre a legtöbb településen saját tulajdonú objektumokat építenek, ám például Budapesten a következő egy-két évben több irodaház és néhány bevásárlóközpont is eladósorba kerülhet, s akkor a fejlesztők rendszerint megválnak ezektől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.