BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Méterről méterre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Bérházat építhet a Hérosz Rt. Csepelen

Februárban kezdheti építeni a Hérosz Rt. azt a 43 lakásos csepeli bérházat, amelynek pályázatán megelőzte a Középület-építő Rt.-t. A lakótömb a főváros XXI. kerületében, a Tanácsház-Karácsony Sándor-Láng utca által határolt területen valósul meg. A csepeli önkormányzat megbízásából, bruttó 640 millió forintért megépülő bérház egyik része háromszintes lesz, amely lépcsőzetesen csökkenve kétszintes, majd a szélső része egyszintes lesz. A költség alapon meghatározott lakbérű lakások mellett négy üzlet, gépkocsitárolók is találhatók lesznek összesen 4510 négyzetméter alapterületen. A csepeli önkormányzat az épületegyüttesre 250 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a Belügyminisztérium pályázatán. A munkálatokat az időjárástól függően folyamatosan végzik, az átadás határideje 2004. október 30. (VG)



Bevásárolt a Deutsche EuroShop AG

A Deutsche EuroShop AG (DES) 33,3 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyarországon is érdekeltséggel bíró IVG Immobilien AG-tól a Galeria Dominikanska wroclawi bevásárlóközpontban, december 31-i hatállyal. A vételár 28,6 millió euró. Az ügylet még hatósági jóváhagyásra vár. A Galeria Dominikanska 2001 augusztusában nyílt meg, és mintegy száz üzletet foglal magában három szinten, összesen 30 ezer négyzetméter hasznos területen. További 2500 négyzetméter irodai alapterület is tartozik az ingatlanhoz. A bevásárlóközpont a wroclawi történelmi városközpont közvetlen közelében helyezkedik el, jó tömegközlekedési elérhetőséggel. Értékesítési alapterületének száz százaléka ki van adva hosszú távú szerződések keretében. A vonzáskörzetének tekinthető területnek több mint egymillió lakosa van. A DES-nek tizennégy európai bevásárlóközpontban van résztulajdona öszszesen 1,2 milliárd euró tőkeértékben. (dpa)



Telik az EMKE irodaház

A világ egyik vezető piackutatója, a londoni székhelyű Synovate úgy döntött, hogy irodáit az EMKE irodaházba költözteti, 600 négyzetméternyi területet bérelve az épületben. A Blaha Lujza téren található irodaház belső tereit az elmúlt néhány hónap folyamán felújították. A 12 500 négyzetméteres objektum tulajdonosa a Bristol Kft., az ingatlankezelési feladatokat a PBW Hungary Rt. látja el. A Bristol Kft. projektcég tulajdonosa a PBW Ingatlan Alap, amely francia és német befektetők, az IXIS AEW és az Ergo Trust közös vállalata. A társaság ingatlanportfóliójának tagja többek között a Westend Business Center irodaház is, a Váci út elején. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.