A fővállalkozó és építőipari kivitelező cég, a Pannon Team 75 százalékának megvásárlásával erősítette piaci pozícióját az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó SCD Group Kft. A napokban befejeződött tranzakció eredményeképpen a két vállalkozás együttes konszolidált árbevétele az idén meghaladja a 10 milliárd forintot. Mint Jászai Gellért, az SCD Group ügyvezetője elmondta, sem az áfa, sem a lakáshitel-kondíciók változása miatt nem tartanak a forgalom visszaesésétől.

Az együttműködés nem új a két cég között, hiszen az elmúlt években több projekt megvalósításán dolgoztak közösen. Az SCD Group elsősorban szálloda- és lakóingatlan-fejlesztéssel foglalkozik. Az elmúlt években ilyen nagyszabású munkájuk volt a hajdúszoboszlói Aqua Sole, a tapolcai Hotel Pelion megépítése, amelyeket jelenleg a Hunguest Hotels üzemeltet. Az SCD Group emellett a fővárosban, Debrecenben, Hajdúszoboszlón épített lakóházakat. Mint Jászai Gellért mondta, a cég megalakulása óta mintegy 50 millió euró értékű beruházást valósított meg. A Pannon Team elsősorban ipari csarnokok, gyárak, kereskedelmi létesítmények, bevásárlóközpontok kivitelezését végezte az elmúlt években.

Az idei évvel kapcsolatban Jászai Gellért elmondta, hogy a lakásépítés területén az idén a legjelentősebb fejlesztésük Veszprémben lesz, ahol egy 300 lakásos lakóparkot építenek fel. A tervek szerint a kivitelezési munkák tavasszal kezdődnek, az átadás 2005 végére várható. Ugyanakkor már folyik Bükön egy négycsillagos hotel építése, s már körvonalazódnak további hotelépítések is. Az SCD Group továbbra is üzletet lát a fitnesz-wellness szállodák építésében. (LI)