BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra sem tudni, ki közvetíti a magyar focit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az RTL Klub közvetíti a vasárnap kezdődő teremlabdarúgó-bajnokságot - jelentették be tegnap. A felek 1+3 évben állapodtak meg. Az RTL csak a február elsejei döntőt sugározza élőben, a csoportmérkőzésekről mindössze éjjeli összefoglalót ad.

Hivatalosan ugyanakkor továbbra sem kommentálták, hogy mely csatorna sugározza a februárban induló profi labdarúgó-bajnokságot. Igaz, Szieben László lapunkkal közölte: az RTL Klubbal kötött december 22-i előszerződés érvényes. Hozzátette: várhatóan csak februárban születik döntés az ügyben. Kolosi Péter, az RTL programigazgatója sem kívánt nyilatkozni a bajnokság közvetítéséről. Tény: az MLL-lel kötött előszerződés szerint az RTL Klub 200 millió forintot fizetne a sugárzási jogért. Ennek fejében a csatorna amellett, hogy élőben közvetítene mérkőzéseket, összefoglalókat is sugározna a meccsekről. A szerződés az RTL számára opciós jogot adna a következő három szezonra, további 300-300 millió forint ellenében. Ugyanakkor a sugárzási jogok társtulajdonosa, Bodnár György külön is tárgyalt az RTL menedzsmentjével. Az ő tervezete szerint az MLL által elfogadott 200 millió forintos jogdíj nem elegendő az opciós joghoz. Az MTV-vel még tavaly szeptemberben szakadt meg a tárgyalás, miután a kuratóriumi elnökség elutasította az MLL ajánlatát, amelyben a liga 450 millió forint plusz áfát kért a jogokért cserébe.

Lapunk információi szerint az RTL és az MLL jelenleg is tárgyal a technikai részletekről. A tavaszi közvetítésekre égető szüksége van a ligának. Amennyiben ugyanis nem kerülnek képernyőre az NB I-es meccsek, az Arany Ászok tulajdonosával, a Dreher Sörgyár Rt.-vel kötött évi 300 millió forint névszponzori szerződési bevétel jelentős részétől elesik a liga, rajtuk keresztül pedig a labdarúgó-vállalkozások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.