Élénkülő nagy exportőrök
Élénkülés várható a magyar gazdaság egyik legfontosabb cégcsoportjánál, a legnagyobb exportálóknál - állapítja meg a Tárki hétfőn közzétett konjunktúrajelentése. A januárban készült felmérés szerint a cégek több mint 50 százaléka a rendelésállomány növekedésével számol a következő fél évben - jelentette ki Tóth István János kutatásvezető.
Az idei év első felében a nagy exportőrök 22 százaléka kívánja növelni beruházásait, az egész évre vonatkozóan pedig 21 százalékuk vélekedik így. Fordulat látható a várható létszámgazdálkodásban is, a 2001 július óta tartó létszámcsökkentési tendencia tavaly nyáron már létszámnövekedésbe váltott - jelentette ki a kutatásvezető. Létszámgyarapodást a cégek 29 százaléka tervez, -csökkentést 18 százalékuk. Utoljára 2001 végén mért a Tárki 11 százalékos pozitív mutatót.
A felmérés azt is jelzi, hogy a cégek 37 százaléka számít az exportkereslet növekedésére, míg csökkenésére 19 százalék. A korábbinál jóval kedvezőbbnek ítélték a válaszadók nyugat-európai eladási lehetőségeiket: 39 százalékuk javulást, 9 százalékuk romlást prognosztizált, ez 2002 januárja óta a legkedvezőbb adat. A cégvezetők tavaly januárhoz képest kedvezőbben látják cégük helyzetét, de 2003 júliusához képest borúlátóbbak a jövőt illetően. A vélemény a makrogazdasági és a devizapiaci helyzet bizonytalanságaival függ össze - tette hozzá a kutatásvezető. (VG)


