BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakásvételre ösztönöz a gyenge dollár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nemhogy nem fulladt ki, hanem még nagyobb sebességre kapcsolt az amerikai lakáspiac az elmúlt egy-másfél év alatt, s ezzel még inkább számolnak a befektetők, köztük a külföldi vásárlók. A gyenge dollár mellett az értéknövekedés a legnagyobb serkentő erő.

Az amerikai ingatlanközvetítői szakma a minap San Franciscóban tartotta éves közgyűlését, s ott több szakértő is megerősítette: még mindig nincs itt a tetőpont, azt várhatóan csak egy-két év múlva érik el. Tavaly rekordot döntött az eladott lakások és házak forgalma, meghaladta a 6,5 millió egységet, ami 7,8 százalékkal több, mint a megelőző évben. Ebből 1,78 millió ház vagy lakás volt új építésű, ez 1978 óta a legmagasabb érték az Egyesült Államokban.

Több közgazdász is megjegyezte, hogy a lakóingatlanok kiemelkedő forgalmához nagyban hozzájárul a még mindig alacsony jelzálogkamat (van a piacon 1,5-2 százalékos konstrukció is); a tempó megtartását segítheti, hogy az idén a kamat várhatóan nem kúszik 6,5 százalék fölé a 30 éves jelzálogkölcsönöknél.

Ezt megerősítette lapunknak Czibere Ilona, a floridai piacon nyolc éve jelen lévő Mitropa US Kft. ügyvezető igazgatója, aki a napokban tért vissza újabb floridai üzleti útjáról. Mint mondta: mindenütt daruerdőt látott Miamiban és környékén. A rohamtempójú építkezések folytatódnak, igaz, szabad telkek már nincsenek: vagy elkeltek, vagy már építkeznek rajtuk.

A part menti sávban csak luxuslakásokat húznak fel, ezek 600 ezer dollárnál kezdődnek. Még két-három évvel ezelőtt is lehetett 240-250 ezer dollárért lakást vásárolni a városban (egy nappali+1 hálószoba), de ez már a múlté. Most ugyanez legalább 360 ezer dollárba kerül. A fejlesztők főleg lakóparkot vagy sorházakat és kisebb részben úgynevezett condomuniumokat (apartmanhotel) létesítenek.

Új jelenség Floridában, különösen Miamiban, hogy a régi városnegyedekben található szállodákat visszabontják szerkezetkész állapotig, majd újraépítik. Miamiban például a híres Art Deco negyedben több ilyen projekt is fut, mindegyikben lakóingatlanok lesznek a közeljövőben. Az árak itt még elfogadhatóak, körülbelül 500 ezer dollárt kérnek egy luxuslakásért (penthouse), míg másutt, a tengerparton ugyanaz 700-800 ezer dollárba kerül.

A közeli csatorna partján egyre népszerűbbek a loftlakások (nagy belmagasság, a szokásos nagy belső terekhez képest is tágasabb szobák), ezek már 250-350 ezer dollárért is megszerezhetők. Az üzletembereket megcélzó fejlesztések indultak a belvárosban (down town), ott 300-400 ezer dollárba kerül egy jobb lakás.

Szántó András, a Hamilton International pénzügyi szakértője úgy vélte, hogy a könynyű hitelfelvétel és a dollár eddigi gyengülése máris jelentős nyugat-európai és japán rétegeket ösztönzött amerikai ingatlanbefektetésre az elmúlt hónapokban. Vannak olyanok, nem is kevesen, akik a zöldhasú további értékcsökkenésére játszanak (akár 1,35-1,40 dollár is lehet egy euró az első fél év végén), s ezért néhány hónappal elhalasztották vásárlásaikat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar érdeklődők pozícióit kissé ronthatja, ha a nyugati és a távol-keleti befektetők az első fél évben is folytatják vásárlásaikat, ezzel ugyanis még jobban felhajtják az árakat.

A Los Angeles Times és a floridai Sentinel című lapok szerint egyszerre több probléma is felvetődhet e rendkívül dinamikus fejlődés nyomán: Floridában például az, hogy tízévente hárommillió fővel növekszik a lakosság, jelenleg 17 millióan laknak a déli államban. Hiába épül tucatszámra a sok apartmanház és szálloda, a helyi lakosok zöme nem a fizetőképes rétegekből kerül ki, és végül is sokan kiszorulnak az államból.

A gazdag nyugati államban, Kaliforniában az építőipar túlkínálattal küzd. Tavaly az egymillió dollárnál drágább hajlékok közül csaknem hatezret adtak el az utolsó negyedévben, ez 58 százalékkal több, mint a megelőző év hasonló időszakában. Ezt az óriási forgalmat jelentős felújítási hullám is követi, s erre "rámozdultak" az építőipari cégek. A szakértők szerint a hihetetlenül megélénkült házvásárlások mögött az áll, hogy sokan a központi kamatláb emelkedése előtt akarják megvenni otthonaikat, amikor még alacsonyabbak a jelzáloghitelek kamatai.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.