SkyTeam-tagságot hoz a Mikulás
A Malév a tervek szerint november végére, december elejére társult tagként csatlakozhat a SkyTeam globális légiszövetséghez. Ezt segíti, hogy tegnap szándéknyilatkozatot írt alá Budapesten Sándor László elnök-vezérigazgató és Jaroslav Tvrdik, a CSA elnök-vezérigazgatója. E szerint a két cég szorosabbra fonja a kereskedelmi együttműködést, a cseh társaság pedig kijelölt támogatóként azon serénykedik, hogy a Malév mielőbb elérje a társult tagsági szintet, és később a szövetség teljes jogú tagja legyen.
A Malév legóvatosabb becslése szerint a tagság révén a bevétel tíz százalékkal megugrik,
vagyis legalább 10 milliárd forinttal növekszik. A CSA-val kötött megállapodás nyomán a magyar cég kiterjesztheti hálózatát Európa északi és északkeleti területeire, s kereskedelmi előnyökhöz is juthat.
A Malév több lépcsőben, összesen 123 feltételt teljesítve lehet társult tag, ebből 73-at várhatóan 40 napon belül teljesít - mondta Sándor László. Minőségi, biztonsági és informatikai feladatokkal kell megbirkóznia, szabályoznia arculatát, és legalább két szövetségi taggal együttműködnie. A társult tagság időszakában egyedül az érdekérvényesítés lesz nehezebb, ebben is segít a cseh partner.
Nem felosztottuk a piacot, hanem optimalizáljuk a menetrendet és a kapacitásokat, öszszehangoljuk az értékesítést, az informatikai rendszereket és az árufuvarozást, továbbá a karbantartást, a földi kiszolgálást és a cateringet - fejtette ki a cseh vezető. Utalt arra, hogy bizonyosan közösen fogják üzemeltetni a Prága-Budapest járatot, és kihasználják a CSA nemrég Prágában átadott teherfogadó épületét is.
Tvrdik megerősítette, hogy a CSA saját olcsó légitársaságát készül létrehozni. A külön név alatt indított fapados járatok valószínűleg csak 2005-ben repülnek először. A cseh cég eddig azt fontolgatta, hogy egy csehországi chartertársaságot vásárol meg olcsó utazásaihoz, de az ezzel kapcsolatos tárgyalásai megszakadtak. Kiszemeltje a Travel Service magántársaság volt, de a mostani helyzet szerint ez utóbbi vállalkozás ugyancsak létrehozza a maga fapados vállalatát Smart Wings néven, és már az idén májusban versenyre kel a cseh állami légitársasággal. A CSA közelmúltban elfogadott stratégiája szerint 2006-ra modernizálja repülőgépparkját: 15 új repülőgépet szeretne munkába állítani a régiek lecserélésével.
A SkyTeammel különösen a hosszú távú járatoknál versengő Oneworld szövetség is szorosabb együttműködésre törekszik. Tegnap közölték, hogy új, közösen üzemeltetett célállomásokkal bővíti a hálózatot a British Airways (BA), az American Airlines és a Swiss légitársaság. Huszonhat új célállomás válik majd elérhetővé a BA-utasok számára.
A közös üzemeltetésű járatok körét a genfi és zürichi járatokkal bővíti a BA amellett, hogy ezeken az útvonalakon növeli a járatsűrűséget is. Az új megállapodások eredményeként a brit cég 221 célállomásán belül 90-re nő azok száma, amelyek viszonylatában a légitársaság Oneworld- partnereivel közösen üzemeltet járatokat.


