BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekövetkezett a legrosszabb, egyszerre két ország támadta meg Iránt: kiderült a titkos légicsapás, soha ilyen nem történt a háborúban – "Kezdik felismerni, hogy ez egy ideig még el fog tartani"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyre több szereplő válik aktív részesévé a közel-keleti háborúnak. Bahrein és Kuvait titokban iráni rakéta- és drónbázisokat bombázott, miközben az Egyesült Arab Emírségek is támogatást nyújtott az akcióhoz.

Bahrein és Kuvait a hónap elején titkos légicsapásokat hajtott végre iráni katonai célpontok ellen, válaszul a Teheránból érkező rakéta- és dróntámadásokra.

Oil,Refinery,Burning,,Oil,Depot,Fire,,Drone,Attack. irán
Újabb fordulatot vett a közel-keleti háború: arab országok is bekapcsolódtak az Irán elleni katonai műveletekbe / Fotó: Anelo / Shutterstock (Képünk illusztráció)

Jelentős eszkalációt hozhat a közel-keleti konfliktusban, hogy a Wall Street Journal információi szerint Bahrein és Kuvait a hónap elején titkos légicsapásokat hajtott végre iráni katonai célpontok ellen. 

A két öböl menti állam ezzel története során először közvetlenül támadta Iránt.

A lapnak nyilatkozó, a műveletet ismerő források szerint a támadások során drón- és rakétaraktárakat, valamint más katonai létesítményeket vettek célba. Az akcióhoz az Egyesült Arab Emírségek hírszerzési információkat biztosított, emellett légvédelmi fedezetet is nyújtott a részt vevő vadászgépeknek.

A megtorló akció előzménye, hogy Irán az elmúlt hetekben elsősorban Bahreint és Kuvaitot támadta rakétákkal és drónokkal. Mindkét ország stratégiai jelentőségű amerikai katonai támaszpontoknak ad otthont, ezért Teherán kiemelt célpontként kezeli őket. Bár légierőik viszonylag kicsik, amerikai és európai gyártású modern harci repülőgépekkel rendelkeznek.

Az Egyesült Arab Emírségek hivatalosan továbbra is a feszültség csökkentését sürgeti, ugyanakkor elítélte az Irán által Bahrein és Kuvait ellen végrehajtott támadásokat, és teljes támogatásáról biztosította a két államot biztonságuk megőrzésében.

Tovább eszkalálódik az iráni háború

A konfliktus immár ötödik hónapja tart, miközben egyik fél sem mutat hajlandóságot a visszavonulásra. Az öböl menti arab országok eredetileg gyors lezárásban reménykedtek, hogy ismét gazdasági fejlődésükre koncentrálhassanak, ehelyett azonban egy elhúzódó regionális háború közepén találták magukat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy Irán ellenőrzése alatt tartja a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, amely a világ egyik legfontosabb kőolaj-exportútvonala. Emellett az Irán által támogatott jemeni húszik a Vörös-tengeren is blokádot és hajók elleni támadásokat indítottak, ami tovább növeli a globális kereskedelmi kockázatokat.

Az elhúzódó konfliktus már komoly gazdasági következményekkel jár az öböl menti országokra nézve. Az olajexport akadozik, a turizmus visszaesett, a külföldi befektetések pedig egyre nagyobb nyomás alá kerültek. 

Elemzők szerint a térség vezetői egyre inkább arra a következtetésre jutnak, hogy hosszabb távon nyíltabban kell szembeszállniuk Iránnal.

A Wall Street Journal forrásai szerint Szaúd-Arábia egyelőre felülvizsgálja katonai szerepvállalását, míg Omán és Katar továbbra is igyekszik egyensúlyozni Irán és a nyugati országok között. Több térségi szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy az öböl menti államokban már az iráni rezsim jövőjéről is egyre nyíltabban folyik a stratégiai gondolkodás, mivel szerintük a jelenlegi teheráni vezetés hosszú távon folyamatos biztonsági fenyegetést jelent a régió számára.

Trump bosszút esküdött Irán ellen a húszik támadásai miatt – az olajár áttörte a 100 dolláros határt, mostantól bármi megtörténhet

Donald Trump amerikai elnök „jelentős katonai megtorlást” helyezett kilátásba Iránnal és jemeni szövetségeseivel szemben, miután a húszik két szaúdi olajszállító tankert támadtak meg a Vörös-tengeren. A konfliktus ezzel újabb kulcsfontosságú hajózási útvonalra terjedt át, az olajpiacok pedig azonnal reagáltak: a Brent ára több mint 6 százalékkal emelkedett, és május óta először átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.