BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

További milliók a hálózati szakemberképzésnek

Az idén is jelentős támogatáshoz jut a vállalati kezdeményezésre indult hazai informatikai hálózati szakemberképzés - jelentette be Budafoki Róbert, a Cisco Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A cég által Magyarországon 1999-ben elindított hálózati akadémia program néhány éve társfinanszírozókat is kapott az Accenture és az Axelero révén. A két cég az idén 10, illetve 3 millióval forinttal támogatja a programot. Ennek keretében eddig 470 diák szerzett szakirányú képesítést. (VG)

Mobilpiac: túl a nyolcmillión

Februárban elérte, sőt meghaladta a hazai mobil-előfizetések száma a nyolcmilliót. A hónap végén a három szolgáltató öszszesen 8,016 millió előfizetést tartott nyilván. Az idei év második hónapjában ezek száma 37 ezerrel emelkedett, amely 0,5 százalékos növekedést jelent januárhoz képest. A Vodafone piacrészesedése az előfizetésekből 17,04 százalékra, a Westel Mobilé 47,59 százalékra nőtt, míg a Pannon GSM részesedése 35,36 százalékra csökkent. A piacrészesedések az utóbbi alapján: Westel Mobil 47,73, Pannon GSM 35,24, Vodafone 17,03 százalék. (VG)

Újabb éttermet nyitna Magyarországon a Rostik

Az elkövetkező két évben a közép-európai térségben, így többek között Magyarországon is újabb éttermeket szándékozik nyitni az egyik legnagyobb étteremhálózatot üzemeltető oroszországi cégcsoport, a Rostik Group. Jelenleg Magyarországon, Csehországban, valamint Szlovákiában három éttermet üzemeltet a cég, és további három megnyitása szerepel az üzleti tervekben. (VG)

Ismét megjelenik a Reform magazin

Újraindul a Reform. Az 1998-ban megszüntetett hírmagazin várhatóan április végén kerül ismét forgalomba - értesült az Index. Bodzabán István főszerkesztő a lap tulajdonosi szerkezetét egyelőre nem hozta nyilvánosságra. A kiadó a kőbányai székhelyű Reform-Újság Lap- és Könyvkiadó Kft. A tervek szerint hasonló szerkezettel és arculattal jelentetik meg a lapot, mint amilyennek azt az olvasók évekkel ezelőtt megismerhették. Bodzabán István úgy nyilatkozott: az új Reform a politika, a sport és a kulturális élet kulisszatitkait igyekszik majd bemutatni. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.