BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódott nagyfogyasztók

Nagy csalódás volt számunkra eddig az árampiaci liberalizáció - summázta véleményét érdeklődésünkre Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Rt. (Mal Rt.) elnöke. Elmondta, hiába sikerült kedvező feltételekkel megállapodniuk egy cseh szállítóval, az idei évre vonatkozó importkapacitások tavaly őszi árverésén olyan mértékben megnövekedtek az árak és olyan hosszúra nyúlt a procedúra, hogy cseh partnerük eladta az áramot másnak. Ez a Mal Rt.-nek csaknem 840 millió forintos költségnövekedést eredményezett. Ennek ellenére a Mal nem lépett vissza a közüzemi piacra, komoly küzdelmek árán sikerült a szabadpiacon a közüzeminél valamivel jobb feltételekkel szerződést kötniük. Ezzel együtt a tavalyi évhez képest 10 százalékos áremelkedést kellett elkönyvelniük. Ennek ellenére Tolnay Lajos optimista, úgy véli, 2005-től alapvetően megváltozhat a helyzet.

Nem tart a közüzemi piacra történő tömeges visszalépéstől Drucker György, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának (IEF) főtitkára. A hírek szerint egyelőre harminc-egynéhány korábbi feljogosított fogyasztó tért vissza a szabadpiacról a szabályozott közüzemire. Akik nem léptek vissza, az IEF főtitkára szerint hozzávetőlegesen 5-8 százalékos árelőnyt élveznek a közüzemi fogyasztókkal szemben. Ugyanakkor Drucker György szerint is nyilvánvaló, hogy a szabadpiac bővülése tavaly ősszel megtorpant, miután nincs áru, a kereskedőknek sorra el kell utasítaniuk a szabadpiacra kilépni szándékozó nagyfogyasztókat. Az IEF álláspontja szerint a közüzemi és a szabadpiac mesterséges megosztottságának fenntartása konzerválná a jelenlegi fura helyzetet, a kvázi szabadpiacot.

Mint ismert, a január 1-jétől érvényben lévő uniós direktíva sem ismeri a közüzemi és a szabadpiac magyarországihoz hasonló mesterséges szétválasztását. A közszolgáltatás intézménye létezik, de a termelők, a kereskedők egy egységes árampiacon működnek. Ilyenformán májusi csatlakozásunkat követően a villamosenergia-törvény idevágó rendelkezéseit módosítani kell, ami megkönnyítheti a közüzemben felesleges kapacitások szabadpiaci értékesítését, vagyis némi lendületet adhat a vérszegény magyar árampiac bővülésének. (HR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.