BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csomagolók ISPA-fejlesztéseknél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A beruházások megvalósulását követően részben a csomagolási kibocsátó cégek finanszírozásával üzemelhet majd a lakossági szelektív hulladékgyűjtés az uniós támogatású regionális hulladékgazdálkodási projekteknél is, amelyek közül az első az idei évben készülhet el.

Mintegy 3 millió embert érint a településén kiépülő lakossági szelektív hulladékgyűjtés infrastruktúrája az európai uniós támogatású beruházásokkal az elkövetkező években, ám a rendszer létrehozását követően az üzemeltetési költségeket részben a csomagolási kibocsátók finanszírozzák, koordináló szervezet közreműködésével. "Az uniós támogatásért folyamodó önkormányzatok eleve azzal számolnak pályázataik elkészítésekor, hogy a regionális hulladékgazdálkodási projektek megvalósítását követően a csomagolási kibocsátók forrásait is igénybe fogják venni az üzemeltetésben. Több projekt önkormányzati társulása pedig az Öko-Pannon Kht.-val is elvi megállapodást kötött arról, hogy a Magyarországon forgalomba került csomagolások hasznosítását koordináló társaság a lakossági szelektív gyűjtés kiépítése után részt vesz majd az üzemeltetési költségek biztosításában" - fejtette ki Viszkei György, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Jó példa lehet erre a nyugat-, a dél- és az észak-balatoni ISPA-projekt. Az Öko-Pannon ugyanis a projektek gesztorságát elvállaló Zalabér, Siófok és Veszprém hulladék-közszolgáltatóival már szerződést kötött arról, hogy ezeken a településeken az időközben kiépített lakossági szelektív gyűjtés működtetési költségeinek egy részét átvállalja, s a három település köré szerveződő regionális ISPA-beruházások megvalósítása után ezek a megállapodások a teljes projektterületre kiterjeszthetők lesznek. Az Öko-Pannon Kht. 13 szerződéssel már eddig is 60-70 település mintegy egymillió lakosát vonta be a szelektív hulladékgyűjtésbe, s ez a szám, újabb szerződések kötésével, év végére megduplázódhat a szervezet tervei szerint. A kht. legutóbb januárban kötött hasonló megállapodást Egerrel, Miskolccal és a Jászság-Dél-Heves kisrégióval.

Az Öko-Pannon által koordinált hulladékgazdálkodási rendszer lényege a következő: a hulladékgazdálkodási törvény - az Európai Unió elvárásának megfelelően - évente növekvő hasznosítási kötelezettséget ír elő a csomagolásokat kibocsátó vállalatoknak, ám a cégek ennek teljesítését egy partneri szerződéssel átruházhatják az Öko-Pannonra, amely a hasznosítást partnerei befizetéséből oldja meg. A rendszer környezeti szempontból előnyös, hiszen az újrafeldolgozási előírások teljesülésével csökken a lerakásra kerülő hulladék mennyisége, s kedvező az Öko-Pannon Kht.-hoz forduló vállalatoknak is, amelyek kötelezettségük ilyen formában történő teljesítésével - legalább részlegesen - mentességet szereznek a csomagolási termékdíj fizetése alól. A rendszer a szelektív hulladékgyűjtésre épül: a kht. partnerei befizetéseit jelentős részben ennek finanszírozására fordítja, ami előfeltétele az egyes csomagolási anyagok hasznosításának. Az iparban és a kereskedelemben a szelektív hulladékgyűjtés mára jórészt kiépült, így a folyamatosan emelkedő hulladékhasznosítási előírások csak a lakossági gyűjtés kiépítésével teljesíthetők.

A Brüsszel által már támogatásban részesített tucatnyi hulladékgazdálkodási ISPA-projekt közül mindegyik előkészítői azt tervezik, hogy a területén lévő összes települést és lakost bevonják az elkülönített hulladékgyűjtés valamilyen formájába, igaz, az Öko-Pannon csak többéves távlatban számolhat a rendszer mind a 3 millió lakosra történő kiterjesztésével. A beruházások pályáztatása ugyan már 2000-ben elindult, ám az első projektek kivitelezése csak a tavalyi év második felében kezdődött meg, s az idén várhatóan egyedül a hajdú-bihari regionális rendszer kezdi meg működését, mintegy félmillió lakossal. Az ISPA-fejlesztések kapcsán 2005-től lehet nagyobb számban számítani a lakosság bekapcsolódására a szelektív hulladékgyűjtésbe, ugyanis jövőre várhatóan már további 5-8 beruházás készülhet el. A sor 2006-ban folytatódhat, majd 2007-től az első kohéziós támogatással megvalósuló beruházások is elkészülhetnek, igaz, a tapasztalatok szerint a lakosság a szelektív gyűjtés kiépítése után is csak több év alatt vehető rá arra, hogy ténylegesen különválogassa a háztartási hulladékot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.