Díjazott doktorok három kategóriában
A magyar egészségügyben dolgozók kutatásainak ösztönzésére a Sanofi-Synthélabo 2002-ben díjat alapított, amit három kategóriában osztanak ki a pályázók között. Az életműdíjat az egészségügyben dolgozók közösségének javaslata alapján olyan kiemelkedő szakemberek kaphatják, akik országosan elismert, iskolát teremtő elméleti, gyakorlati és szervezői munkát fejtenek ki. A szakmai díjat azok a 45 évnél fiatalabb pályázók kaphatják meg tudományos dolgozatukért, megjelenés előtt álló publikációjukért, akik az aterotrombózis és a hipertónia kutatásában értek el kiváló eredményeket. Az egészségügyi kezdeményezés kategóriában a saját szakmai területén kiemelkedő szerepet betöltő szakembereket, szakápolókat, gyógytornászokat vagy csoportokat jutalmazzák, akik szűrővizsgálatok elvégzésében, feldolgozásában az ápolási gyakorlatban hoztak újat.
A 2003-as pályázatok alapján az életmű kategóriában és az azzal járó egymillió forintos díjazásban Schuler Dezső profeszszor részesült, akinek elévülhetetlen az érdeme a hazai gyermekonkológia európai szintre emelésében.
A szakmai díjat és az azzal járó 500-500 ezer forintot dr. Prohászka Zoltán és dr. Tory Kálmán, a Semmelweis Egyetem kutatóorvosai kapták. Az egészségügyi kezdeményezés kategóriájáért járó díjat nem osztották ki. (VG)


