BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Év eleji boom az acélpiacon



Az Európai Unió acélgyártói februárban már az egymást követő negyedik hónapban növelték termelésüket - derül ki a Nemzetközi Acélintézet (IISI) összefoglalójából. Az ösztönzést a rendkívül magas árak jelentik, amelyek márciusban addig még nem látott nyereséget ígérnek az eladóknak.

A világ acéltermelésének mintegy hatodát képviselő tizenöt uniós gyártó februárban együtt 3,8 százalékkal több, azaz 13,4 millió tonna acélt állított elő, mint egy évvel korábban. Az EU exportárai az elmúlt tizenkét hónapban 58 százalékkal nőttek. A londoni Corus csoport januárban 5-8 százalékkal növelte termékei árát, amelyet áprilisban további 10 százalékkal fejel meg.

A Bloomberg által idézett szakértők szerint a kereslet élénk, a kínálat ezt kevésbé tudja követni, ezért a vevőknek szinte minden árat el kell fogadniuk. Mint a napokban beszámoltunk, a magyarországi acélárak is erőteljesen nőttek az év eleje óta.

A felhasználók helyzetét az is nehezíti, hogy az importot eközben pótvám nehezíti. Annál kedvezőbbek a Dunaferr Rt. kiviteli kilátásai, igaz, erőteljesen emelkedtek a dunaújvárosi társaság nyersanyag- és más költségei is. A konjunktúra megérződik az acélgyártók részvényeinek árfolyamán is. Az Arcelor papírjai 1,5, a Coruséi 2, a ThyssenKruppéi pedig 1,4 százalékkal drágultak - Párizsban, Londonban, illetve Frankfurtban.

Még látványosabban, 12,1 százalékkal nőtt a globális acéltermelés februárban. A közel 80 millió tonnás összkibocsátás eléréséből főként Ausztrália, Luxemburg, Hollandia, Finn-, Francia-, Német-, Spanyolország és Nagy-Britannia vette ki leginkább a részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.