Vitézy Dávid merészet ígért iskolakezdésre, megszerelik az összes elromlott autóbuszt – összeomlás szélén a nyári közlekedés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA közlekedési és beruházási miniszter még tegnap ellátogatott a fóti Volán javítóközpontba, ahonnan beszámolt az éppen folyamatban levő javítási munkákról. Azt írta, hogy a szerelők a hét minden napján, napi 24 órában dolgoznak azon, hogy a buszok újra forgalomba álljanak, ugyanis alkatrészhiány miatt álló buszok, lejárt szerződések, elmaradt beszerzések és akadozó ellátás nehezítették a működés.

Vitézy Dávid ebben az ügyben is Lázár Jánost okolta, úgy fogalmazott, a helyzet azért alakulhatott ki, „mert Lázár János és az emberei még a beszerzési és logisztikai rendszereket is gyakorlatilag tönkretették a MÁV-csoportnál. A dolgozók helytállásának és az új vezetés gyors döntéseinek köszönhetően azonban mára jelentősen javult a helyzet, őszre pedig reményeink szerint megszüntetjük a legsúlyosabb problémákat."
Nagyot vállalt Vitézy Dávid
A miniszter vasárnap posztolt videójában arról is beszélt, májusban már 290 busz állt alkatrészhiány miatt. Bejelentette: ma ez a szám már 170-re csökkent, és világossá tette a célt, szeptemberre egyetlen járat se maradjon ki azért, mert nincs alkatrész. Arról is beszélt, hogy a járatkimaradások miatt az összeomlás szélén állt a távolsági autóbuszközlekedés. A kialakult helyzet oka szerinte az volt, hogy az előző kormányzat túlzottan központosította a beszerzést, minden folyamat lelassult, és ez vezetett egy ellátási krízishez.
Minisztériumi jóváhagyás kellett egy ablaktörlő vagy egy zsemle. beszerzéshez is
- magyarázta Vitézy. A régi szerződések lejártak, így a javításokat nem tudták elvégezni. Azt is kiemelte, hogy a nyári, eseményekkel zsúfolt időszakban működniük kell a buszoknak, a hétvégi Forma1 forgalmának ellátását jelenleg is 40 busz végzi - fűzte hozzá.

A miniszternek nagy tervei vannak a budapesti autóbuszközlekedéssel kapcsolatban is, mint korábban elmondta, buszsávot terveznek a Budakeszi útra. „Ezzel azt tudnánk elérni, hogy a mai reggeli dugós időszakhoz képest ezek a buszsávok így együtt egy körülbelül 20 perces gyorsulást hoznának. És ma az a legnagyobb baj Budakeszi esetében, hogy valójában próbálhatjuk meggyőzni az embereket, hogy tegyék le az autójukat, és jöjjenek inkább busszal, de valójában a busz ugyanolyan lassú” – mondta a miniszter.
A flottát az előző kormány kezdte megújítani
2025 és 2027 között 1000 vadonatúj busszal bővül a Volán flottája, március végén számolt be az 500. új autóbuszt átvételéről Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. Azt is közölte akkor, hogy még ebben az évben megérkezik a 700. is, és utána az utolsó 300 majd 2027-ben jön. Ezek a magyar gyártmányú, légkondicionált, nagy részben alacsony padlós és korszerű utastájékoztató rendszerrel ellátott autóbuszok forradalmasítják a buszközlekedést Magyarországon, hiszen ilyen mennyiségben vadonatúj busz már nagyon régen nem érkezett a Volán flottájába - így fogalmazott.


