Olcsó a luxusrészvény, különösen öt cég roppant kecsegtető
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságGyengén muzsikáltak idén a globális luxusrészvények, s ez odáig fajult, hogy a Morningstar elemzői szerint most már egyik-másik papír kiváló vételi lehetőséget kínál.

Olcsó a luxus
A Morningstar Global Luxury Goods Index 11 százalékot esett 2026-ban, és 7 százalékkal áll becsült fair értéke alatt, ám természetesen nem mindegyik részvény kecsegtet felértékelődési prémiummal, a szektoron belül bőséggel akadnak túl- és alulértékelt papírok is.
A jelenlegi helyzetben jó lehetőség adódik pozíciók kiépítésére kiváló minőségű és vonzó árú részvényekben
– emelte ki Jelena Sokolova, a Morningstar vezető elemzője.
A befektetőknek azonban türelmesnek kell lenniük, mivel a piac csak idővel építi be az ágazat ciklikus fellendülését a részvényárfolyamokba
- fűzte hozzá.
Az elemző szerint feltűnő, hogy a globális luxusszektorban kibontakozó fellendülés mennyire egyenlőtlenül oszlik el a piacok között.
- Míg az Egyesült Államokban a tőzsdék stabil teljesítménye, amelyet a mesterséges intelligencia fellendülése táplál, lökést adott a tehetős fogyasztók luxuskiadásainak is,
- addig Kínában a fogyasztás továbbra is meglehetősen visszafogott a tartósan gyenge lakáspiac miatt.
A nehézségek dacára azonban hosszú távon arra számítunk, hogy a luxusszektor legtöbb, versenyelőnnyel rendelkező szereplőjének javul a jövedelmezősége, ezért az alulértékelt luxusrészvények jó hosszú távú befektetési lehetőségeket jelentenek
– folytatta Sokolova.
Capri Holdings
Az elemző elsőként az amerikai Capri Holdingsra hívta fel a befektetők figyelmét, mely az év eleje óta értékének 31,6 százalékát veszítette el, de a Morningstarnál ezt a részvényt tartják a luxusszektor egyik legjobb befektetésének, mivel a papírok fair értékükhöz viszonyítva 63 százalékos diszkonttal forognak.
A Michael Kors és a Jimmy Choo luxusmárkák tulajdonosaként ismert vállalat nemrégiben adta el a Versacét a Pradának 1,375 milliárd dollárért, és teljesen kifizette az adósságát, valamint folytatja a részvény-visszavásárlásokat is.
Kering
A Morningstar másik kedvence a francia Kering részvényei értékük 15,5 százalékát bukták el, és jelenleg több mint 20 százalékkal a 313 eurós becsült fair érték alatt forognak.
A vállalat - amely bevétel alapján a világ harmadik legnagyobb luxuscége - várt nyeresége mindössze negyvenszeresén, történelmi mélypontja közelében jár.
Optimisták vagyunk a Kering részvényeivel kapcsolatban, mivel a Gucci márka – bár jelenleg nehéz időszakon megy keresztül – hosszú távon valószínűleg visszanyeri versenyképességét ár és vonzerő tekintetében, köszönhetően egyebek között erős márkaismertségének és jelentős marketingforrásainak
- emelte ki a Morninstar.
Prada
A szintén kirívóan olcsó olasz Prada részvényeivel jelenleg körülbelül 25 százalékos diszkonttal kereskednek az 53 hongkongi dolláros fair értékéhez mérten, miután az év eleje óta 7 százalékot veszített értékéből a cég.
A Prada részvényei jelenleg alig több mint 10-es árfolyam/nyereség aránnyal forognak, annak ellenére, hogy a vállalat a luxusszektorban a legtöbb versenytársát felülmúlja, sőt a Bank of America szerint a világ legértékesebb luxusmárkája.
Bár a piac szkeptikus a Versace közelmúltbeli felvásárlásával kapcsolatban, a Prada luxusszektorban szerzett tapasztalatának köszönhetően jó helyzetben van ahhoz, hogy a frissen bekebelezett vállalatot sikerre vigye.
Burberry
A ballonkabátok értékesítésében globális piacvezető Burberry részvényei az év eleje óta 15,76 százalékot veszítették értékükből, és jelenleg 22 százalékos diszkonttal kereskednek velük a Morningstar 13,70 GBP-s becsült fair értékéhez képest.
Miután évekig próbálkozott bőráru- és divatüzletágának újjáélesztésével, a Burberry most marketingüzeneteit és árukínálatát fő termékeire, azaz a felsőruházatra és a sálakra összpontosítja. A stratégia a siker első jeleit mutatja, az eladások ismét növekedésnek indultak. Ez alapján a Burberry hosszú távon ismét képes lesz évi 4-5 százalékos növekedést és kétszámjegyű haszonkulcsot elérni.
LVMH
Végül a másik francia óriást, a Louis Vuittonról ismert LVMH-t is az ígéretes részvények közé sorolja a Morningstar.
A konszern részvényei idén 22,64 százalékot estek, és 620 eurós fair értékükhöz képest jelenleg 22 százalékos mínuszban kereskednek velük.
Az LVMH tőzsdei kapitalizációja alapján a világ legnagyobb luxuscége, amelynek átfogó versenyelőnyét a méretgazdaságosság, a kivételes márkaismertség, az árképzési erő és a forgalmazás feletti totális kontroll támasztja alá. A rövid távú geopolitikai kockázatok és a jelenlegi, véleményünk szerint ciklikus iparági visszaesés miatt az értékelés vonzónak tűnik
– mondta Sokolova.






