BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellendülésben a régió it-piaca

Ismét két számjegyű növekedés előtt áll a kelet-európai országok informatikai (it) piaca. A fellendülés egyfelől a közszféra EU-csatlakozással összefüggő, e-gazdaság alapú beruházásaival, másfelől a cégek versenyképesség-javító, it-beruházásait segítő uniós források megjelenésével magyarázható.



Újból magasabb sebességbe kapcsolhatnak a kelet-európai informatikai vállalkozások. A térség it-piacán ugyanis, a több éves stagnálás után, ismét tartósan két számjegyű növekedést jelez előre az infokommunikációs piacot figyelő European Information Technology Observatory (EITO). A nemzetközi szervezet felmérése szerint a térség informatikai piaca ebben az évben 10 százalék felett bővülhet, elérheti a 12,7 milliárd eurót, miközben a nyugat-európai piacon a növekedés jóval szerényebb, 2,8 százalékos lehet, igaz, méretében nagyságrenddel nagyobb, meghaladja a 300 milliárd eurót. A csatlakozó országok közül a legmarkánsabb fellendülés a lengyel, a cseh és a magyar piacon tapasztalható.

Az unióba készülő országok többségében már a 90-es évek eleji rendszerváltással megindult a komoly fejlődés az informatikai piacon. Az adminisztratív korlátok lebontásával a kelet-európai térség számára is hozzáférhetővé váltak a legkorszerűbb technológiák, a helyi informatikai vállalkozások mellett egyre nagyobb teret nyertek a multinacionális it-cégek.

A kelet-európai piacok többségében - a multik előtt, vagy mellett - megjelentek azok az életképes belföldi vállalkozások, amelyek megtalálták a megfelelő piaci réseket, s így nemzetközileg elismert társaságokká fejlődhettek. Ezek között számos magyarországi cég - köztük a tervezőszoftvereiről ismert Graphisoft, az adatmentési technológiájával hírnévre szert tett Kürt - is megtalálható, de hasonlóan erős nemzeti vállalkozások nőttek fel Szlovéniában, Romániában, Oroszországban és Csehországban.

A májusban csatlakozók informatikai piacát két fontos tényező élénkítheti még a gazdasági környezet általános javulásán felül. Az egyik a majdani tagsággal összefüggő közigazgatási it-infrastruktúra fejlesztése. A másik az uniós csatlakozással nagyobb versenynek kitett vállalkozások hatékonyságjavítását célzó informatikai beruházások várható élénkülése. A finanszírozásban hendikeppel induló kis- és középvállalkozások ez irányú terveit a megnyíló uniós források segíthetik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.