BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felszámolást támogat a Parmalat Rt.

A Parmalat Hungária Tejipari Rt. beadványt nyújtott be, melyben felajánlotta a Fejér Megyei Bíróság által kijelölendő felszámolónak a teljes körű támogatását. A székesfehérvári cég hiába folytatott háttértárgyalásokat a működő- és fizetőképesség megőrzésére, valamint a hitelezők kiegyenlítésére. Az A-Tej Kft. írásos javaslatot nyújtott be a Parmalat többségi tulajdonosainak a székesfehérvári üzem bérbevételére, ezt azonban nem fogadták el. A székesfehérvári cég a dolgozóknak is kiadott egy körlevelet, amelyben Cristiano Villani elnök-vezérigazgató tájékoztatta őket, hogy a Parmalatnak nincs más választása, mint a felszámolás.

Február óta hetente fizet a Parmalat a tejtermelőknek, akik közül majdnem mindenki szállít a novemberben kezdődött fizetésképtelenség ellenére. A Parmalat ellen több termelő is felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra, melyek közül az elsőt csak két nappal később követte a tejcég csődkérelme. A felszámolás azonban nem jár szükségszerűen a cég bezárásával, hiszen a tejtermelők, a logisztikai és csomagolóanyag-gyártók hajlandóak együttműködni a felszámolóval. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.