BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyors fejlesztések kellenek a gáziparban



Veszélybe kerülhet a gázellátás biztonsága, ha még ebben az évben nem kezdődik jelentősebb fejlesztés - közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke, az Országgyűlés gazdasági bizottsága energetikai albizottságának szerdai budapesti ülésén. Hozzátette: ha a tavalyihoz hasonlóan hideg tél lett volna, már ebben a szezonban is lehettek volna ellátási gondok.

Ismert, hogy a magyar földgázrendszer az előző télen teljesítőképessége határára került, miután nemcsak az összfelhasználás nő évről évre, de a napi csúcsok is folyamatosan emelkednek. Ugyanakkor viszont az elmúlt években az árszabályozás nem teremtett fedezetet maradéktalanul még a szükséges karbantartásokra sem, pláne nem a rendszer teljesítményének növelését célzó beruházásokra. Ágazati szakértők már évekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy a szociális megfontolásból mesterségesen alacsonyan tartott gázárak idővel komoly ellátásbiztonsági kockázatot teremthetnek.

A Mol Rt. vezetői már több alkalommal jelezték, több száz milliárd forintos ráfordítást igényel a tározókapacitás bővítése, valamint egy harmadik nemzetközi betáplálási pont kialakítása. Az energiahivatal előrejelzése szerint 2010-ig napi 100 millió köbméteres fogyasztásra is fel kell készülnie a Molnak.

Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója elmondta: az elkövetkező öt évben 150 milliárd forintot fordítanak a gázeszközök fejlesztésére, illetve karbantartására. Ugyanakkor a Mol már az idén elkezdte a zsanai tározó teljesítményének növelését napi 3 millió köbméterrel. A 6 milliárd forintos beruházás eredményeként már 2005 telére a jelenlegi 96,2 millió köbméteres napi kapacitás 99 millióra nő. Ez pedig a jelenlegi igények alapján elegendő lesz az elkövetkezendő három-négy évben - tette hozzá a vezérigazgató.

A MEH elnöke ezzel szemben úgy vélte, a Mol által benyújtott ötéves program első két évében nem lesz elég intenzív a fejlesztés, és erről további egyeztetést tartanak szükségesnek. Kilátásba helyezte azt is: ha a Mol nem gyorsítja fel beruházási tevékenységét, akkor akár pályázatot is kiírnak kapacitásnövelő beruházásokra. (HR)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.