BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kérdésesek az országreklámok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kérdéses lehet az idei évre tervezett országreklámok sorsa. A Magyar Turizmus Rt. legutóbbi ülésén nem fogadta el az évi üzleti tervet. A marketingszervezet a tavalyi 9 milliárddal szemben az idén várhatóan 7,6 milliárd forinttal gazdálkodhat.



Vélhetően kevesebbet tud az idén hirdetni a Magyar Turizmus (MT) Rt., miután a marketingszervezet a tavalyinál jóval kisebb összegből gazdálkodhat. A reklámok helyett más hatékony eszközöket választana az MT Rt. Előtérbe kerülhetnek olyan lehetőségek, mint például a study tourok, külföldi újságírók meghívása, pr-cikkek megjelentetése és rendezvények szervezése.

Az MT Rt. igazgatósága a közelmúltban tartott ülésén nem fogadta el az idei évi üzleti tervet, hiszen azt szeretnék elérni, hogy a csökkenő anyagi lehetőségeket hatékonyabb marketingeszközökkel ellensúlyozzák. Ezért az igazgatótanács azt kérte a társaság vezetésétől, hogy március közepén tegyenek javaslatot a hatékonyság növelésére - mondta Somogyi Zoltán, az igazgatóság elnöke. A tavalyi 9 milliárd forinttal szemben az idén az MT Rt. marketingfeladataira és működésére 7,6 milliárdot biztosítottak. A 25-30 százalékos csökkenés takarékos, ám hatékony eszközök felkutatását igényli - vélik a marketingszervezet. vezetői.

Tavaly az év második felében az MT Rt. a világ vezető televíziós csatornái közül többön is, így a CNN-en, a CNBC-n, a Sky Channelen, a Discovery Channelen népszerűsítette Magyarországot. Németországban, Ausztriában, Svájcban, Észak-Olaszországban és a skandináv államokban óriásplakáton invitálták az utazókat hazánkba. A mostani takarékosság ellenére mégis nagyszabású kampányt indít az MT Rt. az EU országaiban április 1-jétől május 1-jéig; ezzel Magyarország mint új köszönti a tagországokat, és felhívja hazánkra a figyelmet. Az óriásplakátokat a kiemelt nemzetközi repülőtereken helyezik el. Az Európa szépe Laky Zsuzsa arcával megjelenített kampány 54 millió forintba kerül. Ám úgy tűnik, a Baumgartner Zsolttal tervezett együttműködés meghiúsul, hiszen - bár a Forma-1-es futam a hét végén indul - nincs megállapodás a sportoló és az MT Rt. között. Mint Galla Gábor, a marketingszervezet vezérigazgatója mondta, megszakadtak a tárgyalások, így nem lehet tudni, lesz-e megállapodás. A prioritások azonban az idén sem változnak. Továbbra is az egészség-, a konferenciaturizmus, illetve Budapest és egyes országokban a Balaton áll az MT Rt. marketingmunkájának a középpontjában - mondta Somogyi Zoltán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.