BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös akcióban a Felina-Mey-Rösch

Idén is folytatja a néhány éve megkezdett együttműködését a három, német érdekeltségű fehérneműgyártó cég: a Felina Hungária Kft., a Rösch Mode Kft. és a Mey Hungária Kft. A cégek a gyártás és a hazai kereskedelem mellett a szomszédos országok, Románia, Szlovénia, Jugoszlávia és Horvátország piacain is közösen jelennek meg. Az anyavállalatok mindegyik cégénél további bővítésben gondolkodnak. A Felina Hungária idén a második fél évtől bővíti termelését, és Németországból ekkorra települ át a Kelet-Közép-Európát ellátó logisztikai központ is. A tervek szerint 2006-ra újabb 250 millió forintos beruházást terveznek.

A cégnél tavaly közel 4,5 milliárd forint volt az árbevétel, amit idén mintegy 15 százalékkal kívánnak bővíteni. A Mey Hungária Kft.-nél idén kezdenek meg egy 350-400 millió forintos zöldmezős beruházást, amellyel új üzemcsarnok épül fel. A cég tavaly 416 millió forint árbevételt ért el, amit idén 500 millióra terveznek növelni. A Rösch Mode Kft. az idén 1,1 millió darab termék előállítását tervezi. (LI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.