BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leállt a tokodi üveggyár

Tegnap határozatlan időre leállt a tokodi üveggyár és csődeljárást kezdeményezett maga ellen. A társaság közleménye szerint egy tervezett beruházás környezetvédelmi engedélyezésének elhúzódása miatt a finanszírozó bankok elálltak a korábbi megállapodástól. Ezt követően döntött a vezetés a termelés beszüntetéséről.



Csődeljárást kezdeményezett maga ellen, és bizonytalan időre leállította a termelését tegnap a Tokodi Üveggyár Kft., Magyarország harmadik legnagyobb öblösüveggyártója. Így 320 dolgozó munkahelye került veszélybe. A cég azért került válsághelyzetbe, mert a gazdaságtalan és környezetterhelő technológiák leváltására tervezett beruházásait a környezetvédelmi hatóságok sokszoros határidő-túllépése miatt nem tudta megkezdeni.

A tokodi üveggyár számára 2001-ben teremtődött meg a lehetőség arra, hogy európai színvonalú csomagolóüveg-gyáregységet építsen fel, így a meglévő elavult, veszteséges kapacitást lecserélje és egyidejűleg bővítse. A társaság a hitelből, állami támogatásból és saját erőből finanszírozott beruházással valósította volna meg a környezetterhelés és az energiafelhasználás radikális csökkentését, valamint a keletkező nyereségből az örökölt adósságállomány végleges rendezését. Az alapkő letételére 2002 márciusában a kormány, a Raiffeisen Bank, a Konzumbank és a Hitelgarancia Rt. képviselőinek részvételével került sor.

Az üveggyár 2002. november 5-én nyújtotta be beruházásainak környezethasználati engedélyeztetésére vonatkozó igényét az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez. Az engedély kiadására, vagy akár az igény elutasítására azonban 2004. március 2-áig nem került sor. Így a beruházás nem kezdődhetett el, sőt ma már pénzügyi feltételei sin-csenek meg. Mivel a beruházás egyértelműen a környezetvédelmi engedélyezés elhúzódása miatt hiúsult meg, a tokodi üveggyár bírósághoz fordult, hogy az állapítsa meg a környezetvédelmi hatóságok kárfelelősségét, és kötelezze őket a felmerült károk, mintegy 1,5 milliárd forint megtérítésére.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnél két hosszadalmas eljárást kellett lefolytatni a tokodi üveggyár tervezett beruházásához kapcsolódóan. Ezek közül - információink szerint - a környezeti hatásvizsgálati eljárás befejeződött, míg az egységes környezethasznosítási engedélyezési eljárás még folyamatban van. Ennek lezárása még néhány hónapot vehet igénybe. Lapunk úgy tudja, hogy az üveggyár többször jelezte panaszát a környezetvédelmi tárcának, ám a minisztérium szerint a hatóság nem hibázott az eljárások során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.