BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magára maradt a Parmalat Rt.

A székesfehérvári tejcéget az olasz anyavállalat minden átalakítási tervéből kizárja. A magyar Parmalat vezetője támogatja a felszámolást.

Mivel a Parmalat Hungária Rt. nem tudott csődvédelmet elérni, az olasz anyavállalat nem vonta be a székesfehérvári céget az átalakítási tervébe - közölte Christiano Villani, a cég elnök-vezérigazgatója. Még kérdéses, hogy marad-e a Parmalat márkanév Magyarországon, erről majd a magyar felszámolóbiztos és az anyavállalat csődbiztosa, Enrico Bondi dönt.

A Parmalat Hungária Rt. a felszámolási eljárás megindításáról hozott bírósági döntést tegnap átvette, ez azonban még nem jogerős. A Fejér Megyei Bíróság a fellebbezést a Tej Terméktanács kezdeményezésére, 270 millió forintos, 60 napon túli tartozás miatt hozta meg. A cég összes tartozása becslések szerint azonban az 5,5 milliárd forintot is elérheti.

A cég nem kíván fellebbezni a kijelölt felszámoló, a TM-Line Kft. ellen, amelynek az értesítéstől számított nyolc napon belül kizárási nyilatkozatot kell benyújtania a bíróságra. Ebben elismeri, hogy nem tulajdonosa, nem hitelezője a Parmalatnak és nem áll semmilyen üzleti kapcsolatban a székesfehérvári tejcéggel. A felszámolási eljárás megindítása előtt összesen kilenc, külföldi és belföldi, szakmai és pénzügyi befektető is érdeklődött a cég iránt, a legkomolyabb ajánlat pedig egy átszervezési terv volt, amely a vállalat bérbeadásán alapult. A Catone Kft. és a tejbeszállítók egy csoportja által létrehozott A-tej Kft. is nyújtott be ajánlatot a cég többségi tulajdonosainak, ezt azonban nem fogadták el. A Parmalat Finanziaria SpA mellett ugyanis az EBRD jóváhagyása is kellett volna, amit a bank nem adott meg.

Az elnök-vezérigazgató ennek ellenére bizakodó, a sok érdeklődő alapján és az olasz anyavállalat botránya ellenére úgy érzi, van értéke a magyar vállalatnak. A székesfehérvári cég jelenleg is szállít a nagyobb áruházláncoknak, igaz a termelést a harmadára kellett csökkenteni. A dolgozóknak tizenöt naponta fizetnek, a beszállítóknak pedig hetente térítik meg a leszállított tej árát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.