BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növeli kelet-európai jelenlétét a Lufthansa

Csökkenő tavalyi árbevétele és nettó vesztesége után az idén ismét nyereséges lehet a Lufthansa - derült ki a német légitársaság tegnapi tájékoztatójából. A társaság növeli tulajdonrészét a Germanwingset üzemeltető Eurowingsben, és nyári menetrendjében hetente több mint száz járatot indít Budapestről.

Letisztított mérlegadatokkal, közel megfeleződött eladósodottsággal és magas likviditással indította a 2004-es évet a Lufthansa AG - jelentette be tegnapi tájékoztatóján Karl-Ludwig Kley, a német légitársaság igazgatósági tagja, pénzügyi vezérigazgatója. Mindezt kiváló feltételnek érzi a nyereség növelése szempontjából annak ellenére, hogy a cég tavaly nem minden mutatóját javította. Árbevétele például 6 százalékkal, 16 milliárd euróra esett amellett, hogy az előző évinél 3,4 százalékkal több utast szállítottak. Ezzel viszont megfordult a 2001 óta tartott utasszámcsökkenés: 0,8 százalékkal romlott a töltöttségi mutató is, mert nem sikerült teljesen kihasználni a személyszállító kapacitások 3,5 százalékos bővülését. Az árbevétel-csökkenés az it-szolgáltatástól eltekintve minden üzletágat érintett, a legjelentősebben - az utaztatást - 2,6 százalékkal, igaz, főként az árfolyamváltozások kedvezőtlen hatása miatt.

Karl-Ludwig Kley hangsúlyozta, hogy a szolgáltató és pénzügyi egység kisebb forgalma mögött csak az állt, hogy a Lufthansa 2003 februárjában eladta a Start Amadeusban lévő részesedését. Viszont az üzemi eredmény, amely az első negyedévben még 415 millió eurós mínuszt mutatott, éves szinten már 36 millió eurós volt - emelte ki Wolfgang Mayrhuber elnök-vezérigazgató. (2002-ben ez 718 millió euró volt.) Nettó eredménye 717 millió euróról 984 millió euróra emelkedett. (17,9 milliárd euróra rúgott üzemi költségei 2,1 százalékkal haladták meg a 2002. évit.)

A fentiek alapján összességében bizakodó a Lufthansa vezetése. Mint elhangzott, a világ fő gazdasági régióiban fellendülést jósolnak az előrejelzések, s mindennek eredménye már tükröződik a társaság idei első két mutatójában is. A cég arra összpontosít, ahol úgy érzi, erős - ezek közül az elnök-vezérigazgató a légi cateringet emelte ki.

Régiós terveiben térségünk kiemelt helyen szerepel, Magyarországon továbbra is a legjelentősebb külföldi légitársaságnak számít. Nyári menetrendjében hetente több mint száz járatot indít Budapestről Münchenbe, Frankfurtba, Stuttgartba és Düsseldorfba. Budapest-Frankfurt járatai számát napi négyről ötre emeli.

Jó esély van arra - mondta Wolfgang Mayrhuber -, hogy a Lufthansa pozitív eredménynyel zárja a 2004. évet. Ehhez persze meg kell valósítani a szigorú akciótervet is, amely ez évre 1,2 milliárd eurós megtakarítást ír elő. (Ebből már 234 milliót megvalósítottak.)

A Lufthansa az idén április 1-jétől a jelenlegi 24,9 százalékról 49-re emeli részesedését az Eurowingsben, amely 100 százalékos tulajdonosa a magyarországi járatokat is üzemeltető Germanwings diszkont-légitársaságnak - jelentette be Wolfgang Mayrhuber. A részesedés növelése azt jelzi, hogy a Lufthansa üzletpolitikájában a jövőben fontos szerepet szán a regionális forgalomnak, ezen belül Közép- és Kelet-Európának.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.