BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öröm a Microsoft ellentáborában

Leplezetlen örömmel fogadták a versenytársak a Microsoftot elmarasztaló európai uniós döntést. A közel félmilliárd eurós bírság kifizetése mellett a szoftvercégnek operációs rendszerét is módosítania kell.

Az Európai Bizottság döntése alapján a Microsoftnak 497 millió eurós pénzbüntetést kell fizetnie, amiért uralkodó piaci helyzetével visszaélve megsértette az uniós versenyszabályokat - olvasható a bizottság határozatában. Ezen túlmenően kötelezték az amerikai társaságot, hogy 90, illetve 120 napon belül hajtsa végre a tisztességes verseny helyreállításához szükséges szoftvermódosításokat, és tegyen elérhetővé bizonyos programrészleteket.

Különösen nagy a meghatározó piaci helyzetben lévő vállalatok felelőssége abban, hogy üzletpolitikájuk ne akadályozza a versenyt és ne fékezze a fejlesztést, jelentette ki az Európai Unió versenyjogi biztosa, a döntést ismertető Mario Monti.

A szerdán megszületett határozat több mint öt éve tartó vizsgálatsorozatot zárt le, amelyet az uniós versenyhatóság két különálló, de mégis hasonló ügyben folytatott az amerikai óriásvállalat ellen. Az egyik a Sun Microsystems 1998-ban benyújtott panasza alapján indult. Eszerint a Microsoft nem hajlandó megosztani versenytársaival az olyan hálózati csatolókra vonatkozó információkat, amelyek lehetővé tennék, hogy más cégek szerverei zökkenőmentesen együtt tudjanak működni a Microsoft Windows operációs rendszereivel. Ez az eljárás egy átfogóbb stratégia része volt, melynek az volt a célja, hogy kiszorítsa a versenytársakat az adott piacokról. A másik vizsgálat azért indult, mert a Microsoft beépítette Windows rendszereibe a hang- és videofájlok lejátszására szolgáló Media Player nevű szoftver alkalmazását. Mivel a Windows világszerte meghatározó fölényben van az asztali számítógépeken futó operációs rendszerek piacain, valószínűsíthető volt, hogy ez az eljárás is a versenytársak kiszorítására irányult.

Az Európai Bizottság döntését mind a Real Networks, mind a Sun Microsystems vezetése leplezetlen örömmel fogadta. Lee Patch, a Sun Microsystems alelnöke kijelentette, az Európai Bizottság döntését követően a fejlesztési kedv visszatérése és megélénkülő verseny várható a hálózati szerverek piacán. Hozzátette, a határozat példamutató abban a tekintetben, hogy iránymutatást ad a szabad, nyílt verseny feltételeiről nemcsak a jelenre, de a jövőre vonatkozóan is.

A Real Networks részéről Robert Kimball, a társaság alelnöke szólalt meg, aki szerint a döntés azért rendkívül fontos, mert formálisan is deklarálta, hogy a Microsoft jogellenesen járt el, és ezzel gátat szabhat a hasonló próbálkozásoknak. A fogyasztók mindenképpen profitálnak az új helyzetből, hiszen a valódi versenyhelyzet fejlesztési kedvet és nem utolsósorban árcsökkenést is hozhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.