Reflektorfényben az irányító hatóságok
Mintegy 25 fővel működik a Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH), amely a Nemzeti Fejlesztési Terv legnagyobb uniós pénzekkel gazdálkodó operatív programjának lebonyolításáért felelős. Ennek keretében kiírja a HEFOP-pályázatokat, öszszefogja az operatív program monitoringjával kapcsolatos tevékenységeket, de bizonyos feladatokat különböző közreműködő szervezeteknek delegál. Így vesz részt a HEFOP lebonyolításában az irányító hatóság mellett a Foglalkoztatási Hivatal, az Európai Szociális Alap Nemzeti Programiroda (ESZA) Kht., az Oktatási Minisztérium alapkezelő igazgatósága, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumban működő strukturális alapok programiroda is.
Az irányító hatóság feladata továbbá a különböző közreműködő szervezetek közti koordináció, illetve a beavatkozás a problémás esetekben - közölte lapunk érdeklődésére Rózsa Judit, a hatóság vezetője. A hatóság a program átfogó irányításáért, a döntéshozatalért és monitoringjáért felel, az egyes projektekkel elsősorban a közreműködő szervezetek foglalkoznak, hiszen a programban több ezer projekt támogatására kerül majd sor. Amennyiben a program valamely részében változtatásra van szükség, meglehetősen erősen meg van kötve a keze, hiszen sok testülettel kell egyeztetnie, ha az intézkedéseken belül más pályázatokat szeretnének kiírni.
Nagyobb szabadsága van a HEFOP monitoringbizottságának, amelyet egyébként szintén Rózsa Judit vezet, s amelynek 38 tagja fele nagyobbrészt a HEFOP-ban érintett államigazgatási szervek (minisztériumok, országos hivatalok, egyéb hatóságok) képviselőit tömöríti, rajtuk kívül pedig közhasznú társaságokat, önkormányzatokat, szakmai szövetségeket, civil szervezeteket foglal magában. Az ő részvételük egyfajta kommunikációs csatorna is a HEFOP számára a közvélemény felé - véli a főigazgató.
A kommunikáció egyébként is kulcsfontosságú lesz a HEFOP sikere szempontjából - hívja fel a figyelmet Rózsa Judit. A korábbi tapasztalatok szerint ugyanis a HEFOP-típusú fejlesztéseknél (foglalkoztatási, képzési, esélyegyenlőségi, szociális és egészségügyi programok), amelyeket jellemzően az Európai Szociális Alap finanszíroz, jóval kisebb a potenciális kedvezményezettek érdeklődése, mint a látványosabb infrastrukturális beruházásokat lehetővé tevő pályázatoknál. Ennek oka nem utolsósorban az, hogy egy-egy polgármester számára sokkal jobb szereplési lehetőséget jelent például egy elkerülő út finanszírozásáért folytatott küzdelem, vagy az EU-források ilyen célra való lekötése, mint például egy roma munkanélküliek képzését és munkához juttatását lehetővé tevő program.
Ezt a hendikepet kell tehát ledolgozni a HEFOP fokozott kommunikációjával, amelynek egyik hangsúlyos eleme lesz az, hogy minden egyes pályázatot minden egyes régióban szakmai napon mutatnak be. A rendezvényeket előzetesen meghirdetik a helyi sajtóban, s közvetlenül, személyesen is igyekeznek megkeresni a potenciális kedvezményezetteket. Akik letöltik a pályázati anyagokat az internetről (www.hefop.hu), azok előzetesen kötelezően regisztrálják magukat, ami lehetővé teszi, hogy a HEFOP IH közvetlenül is megkeresse őket a szakmai napok meghívójával. Természetesen a regisztráció révén megszerzett adatokat szigorúan az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezelik - ígéri Rózsa Judit.
Áprilisban, amikor már valamennyi pályázati kiírás megjelent, közös hirdetésben is felhívják rájuk a figyelmet. Emellett a HEFOP-ban együttműködő partnerek, szakmai szövetségek, kamarák stb. helyi lapjait, kiadványait is felhasználják az üzenet eljuttatásához.


