BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terjeszkedik az M+

Áprilistól újabb háztartásokban is fogható lesz az M+ és az F+ filmcsatorna. Várhatóan ugyanis addigra sikerül megállapodni a legnagyobb magyarországi kábelszolgáltatóval, a UPC Magyarország Kft.-vel - tájékoztatta lapunkat Kökény Tamás. Az IKO Romania S. r. l. ügyvezető igazgatója elmondta: eddig mintegy 700 ezer háztartásban foghatták a két adót.

Amennyiben a Matávkábel Tv és az általa vezetett Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, valamint a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség számos tagja után sikerül megállapodni a UPC-vel is, akkor a két csatorna több mint 1,5 millió háztartásban lesz fogható még a nyár kezdete előtt.

Szűcs László, a UPC sajtófőnöke egyelőre nem tudott nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy az esetlegesen bekerülő programok helyett milyen meglévő adók eshetnek ki a csomagokból.

Kökény Tamás az M+-szal és F+-szal kapcsolatban elmondta: mindkét adó iránt nagy az érdeklődés. Az M+ népszerűségét ráadásul növeli a február végétől indult magyar labdarúgó-bajnokság. Hasonlóan nagy az érdeklődés a napi 18 órában közvetített Való Világ iránt is. Az M+-t és az F+-t elindító IKO Romania S. r. l. az RTL Klub egyik tulajdonosa, az IKO Production Kft. romániai leányvállalata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.