BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új üzemeltető az Asia Centernél

Új kezekbe kerül az Asia Center üzemeltetése, miután a többségi tulajdonos Strabag úgy döntött, átadja ezt a Trammel Crow-nak. Cáfolták a jelenleg 60 százalékos kihasználtsággal működő létesítmény eladásáról szóló híreket.

Az Asia Center többségi tulajdonosa, az osztrák Bauholding Strabag AG átadja a létesítmény üzemeltetését a Trammel Crow Network Property Projects Magyarország Kft.-nek (TCNPP) - nyilatkozta Rudolf A. Riedl, az Ázsia Center Kft. ügyvezető igazgatója a Budapest Business Journalnek. A Strabag társigazgatójaként is tevékenykedő vezető elmondta: a szerződés kidolgozása a végső szakaszban van, és amennyiben megszületik a megállapodás, a jövőben erőforrásaikat egyéb helyi projektekre összpontosíthatják.

Vannak azonban szakértők, akik úgy vélik, a központ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit az is alátámaszt, hogy a megnyitás után egy évvel is még viszonylag alacsony a kihasználtság. Ennek oka többek között az lehet, hogy bár elsősorban nagykereskedelmi és kiállítóközpontként hirdetik az Asia Centert, annak nagykereskedői egyéni vásárlókat is kiszolgálnak. Míg a nagykereskedésekben általában megkövetelik, hogy a vevők igazolják, valóban vállalkozók, az Asia Centerben erre nincs szükség.

Az osztrák építőipari és ingatlanfejlesztő cég a Raiffeisen Csoporttal létrehozott közös vállalata, a Raiffeisen Evolution révén a jövőben lakó- és irodaingatlanok építésére koncentrál majd. Az ügylettel kapcsolatban Rudolf A. Riedl hangsúlyozta: a komplexummal kapcsolatos stratégiai döntéseket tulajdonosként a jövőben is a Strabag hozza majd, viszont annak üzemeltetéséről a TCNPP által kijelölt menedzsment fog gondoskodni. Jelenleg a Strabag az Asia Center 51 százalékát birtokolja, míg a fennmaradó rész kínai magánbefektetők kezében van. Riedl ugyanakkor cáfolta azt a felvetést, hogy a menedzsment átadása csak az első lépés lenne a bérlőhiánnyal küzdő létesítmény eladásának útján. Hozzátette, az Asia Center jelenleg 60 százalékos kihasználtsággal üzemel, ami terveik szerint az év végére elérheti akár a 90 százalékot is. Ennek érdekében igyekeznek elkerülni a 15-20 eurós négyzetméterenkénti bérleti díjak emelését, és arra törekszenek, hogy 2004. második felétől általánosan 20 euró legyen a bérleti díj. Amint sikerül elérni a 90 százalékos kihasználtságot, megindulhat az építkezés második fázisa, melynek keretében a 40 ezer négyzetméteres hasznos területet 50 millió eurós beruházással duplájára növelik.

Az eredetileg nyolcszintesre és összesen 205 ezer négyzetméteresre tervezett Asia Center Európa legnagyobb kiállító-, nagykereskedelmi, kulturális és szórakoztató központja lesz, amenynyiben elkészül. A 206 millió eurós - 60 milliárd forint - beruházásból épülő központ elsődleges célja, hogy segítse az ázsiai termékek európai piacra jutását, valamint az itteni termékek - köztük természetesen a magyar áruk - bel- és külkereskedelmét.

Az Asia Center első fázisa, amelynek kereskedelmi területe 40 ezer négyzetméteres, 2003. március 7-én nyílt meg. A bérlők között kínai, tajvani, indiai, pakisztáni, indonéz, koreai és vietnami vállalkozók mellett német, svájci és osztrák ügyfelek is vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.