Versenypárti a spanyol kormány
Az új spanyol kormány, úgy tűnik, támogatni fogja az energiaipari fúziókat és felvásárlásokat, hogy felerősítse a versenyt az árampiacon. A Bloomberg Miguel Sebastiant idézi mint a gazdasági tárca várományosát. Spanyolországban jelenleg az Endesa és az Iberdola ellenőrzi az áramtermelés 80 százalékát a tizenöt hónappal ezelőtt teljes mértékben megnyitott árampiacon. Az állami gázcég, a Gas Natural az ugyancsak szabad gázpiacon 60 százalékos részesedést mondhat magáénak.
A gazdasági miniszterjelölt a Bloombergnek elmondta, azt szeretnék, ha a jogilag már létező verseny a valóságban is mindinkább kiteljesedne. Ehhez a piaci szereplőknek nagyobb önrendelkezési szabadságot kell kapniuk. A hírügynökség emlékeztet, hogy a spanyol piacon már jelen lévő AES Corp, az Electrabel, az Union Fenosa már többször szóvá tette, hogy a kormány, az állami energetikai társaságokkal együtt, mintha akadályozni próbálná a külföldi befektetők megjelenését.
Az előrejelzések szerint egyébként a spanyol árampiac a következő öt évben évente 4 százalékkal bővülhet, vagyis kétszer olyan gyorsan, mint az uniós piac egésze.
A piaci verseny erősítése mellett a megújuló energiaforrások részarányát is számottevően szeretné bővíteni az alakulóban lévő kabinet, összefüggésben az ország kiotói vállalásaival, és az atomenergia jelenlegi 27 százalékos részesedését is bővítenék a szocialisták. Bízunk benne, hogy a következő húsz évben a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy a fúziós energiával leváltsuk az atomenergiát, egyelőre azonban nem tudjuk megtenni ezt - mondta Miguel Sebastian a Bloomberg kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták a választási kampány során még az atomenergia felhasználásának szinten tartását ígérték.


