BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyben az Üzleti7

A támogatás drasztikus csökkentése miatt ismét veszélybe került az Üzleti7, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hetilapja - erősítette meg érdeklődésünkre Parragh László, az MKIK elnöke. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól az idén csak 25 millió forintot kapnak, a lap előállításához azonban százmillió forintra lenne szükség. Tavaly 160 millió forint volt a támogatás.

Amennyiben két héten belül nem sikerül megállapodniuk a szaktárcával, úgy április 30-tól szüneteltetik az Üzleti7-et. A kamara ugyanis közvetlen támogatást nem tud nyújtani. Az állami támogatás bizonytalansága miatt - mint arról lapunk beszámolt - tavaly kétszer is szüneteltetésre kényszerült a lap. A hetilapot az MKIK 2001-ben azzal a céllal indította el, hogy legyen egy a mikro-, a kis- és a középvállalkozókat tájékoztató lap.

Három évvel ezelőtt 193 millió, 2002-ben 390 millió forint állami támogatást kapott a lap. Tavaly 300 milliót kértek, de jóval kevesebbet kaptak. Úgy számoltak, hogy a lap 2005-re "önjáróvá" válhat, azaz a szponzori pénzekből és a hirdetésekből fenntartja magát. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.