Zuhannak a CO2-árak
A szén-dioxid-kibocsátási kvóták szűkében lévő országok, illetve kibocsátók számára egyértelműen kedvezőnek tűnik, hogy valószínűleg részben bekerülhetnek az uniós szén-dioxidpiacra azok a kvóták, amelyeket a kiotói egyezménynek megfelelően akár az együttes megvalósítás, akár az úgynevezett tiszta fejlesztési mechanizmus szabályai szerint végrehajtott beruházási programok révén takarítanak meg. Az ezek bekapcsolására vonatkozó közösségi irányelvet valószínűleg április 20-án fogadja majd el az Európai Parlament.
A tiszta fejlesztési mechanizmus a kiotói egyezményhez nem csatlakozott országokban végrehajtott, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó programokra vonatkozik. Az ezek eredményeként felszabaduló kibocsátási jogok már a 2005-2008-as első elszámolási időszakban megjelenhetnek az európai emissziós piacon - tudtuk meg Dezső Attilától, a Dezső, Réti, Antall ügyvédi iroda partnerétől. Az együttes megvalósítás keretében elért megtakarítások azonban majd csak 2008 után bővíthetik a piaci kínálatot.
Akárhogyan is, a kvótapiacon már annak hírére esni kezdtek az árak, hogy az EP környezetvédelmi bizottsága támogatta a nyilvánvaló kínálatbővülést eredményező direktívát.
A piac az elmúlt hetekben kiegyensúlyozott volt - mondja Baráth Barna, a Vertis Környezetvédelmi és Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője. A 13 eurós árszint azonban a bizottsági ülést követően esni kezdett. Jelenleg 9,3 euró körül stabilizálódott az ajánlati ár, a kínálati oldalon 12 eurónál tart. Baráth Barna jelzi, ekkora olló tavaly október óta nem alakult ki az európai emissziópiacon. Az áresés Magyarország számára egyértelműen kedvezőtlen, hiszen egy lépésben leértékeli a magyar kibocsátók szabad, piacképes kvótáját - jelzi Dezső Attila.
Eközben a kvótaszűkében lévő Ausztria fejlesztési programokba kezdett kiotói vállalásainak érdekében. A PointCarbon jelentése szerint a Kommunalkredit nevű befektetési társaság hét programban vesz részt a kormány képviseletében.


