BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevásárolt a Baromfi-Coop

A felszámolás alatt álló Hajdú-Bét Rt. kisvárdai gyára, valamint hajdúnánási, kisvarsányi és sárospataki telephelye a nyírkércsi Baromfi-Coop cégcsoporthoz került - jelentette be Bárány László, a családi vállalkozásként működő Baromfi-Coop társtulajdonosa. A kisvárdai gyárat április 7-én megvásárolta a cégcsoporthoz tartozó Master-M. Kft., amely Magyarország első ökobaromfi-feldolgozó üzemét hozta létre és működteti Petneházán - mondta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: a három telephelyet hasznosítják, termelői integrá-

cióban tovább foglalkoztatva a térség 300 mezőgazdasági termelőjét. A kisvárdai gyár kétszáz dolgozójának alkalmazásához a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületétől kaptak 143 millió forint támogatást, így az üzem vágóhídja április 13-tól már működik is, napi 25-30 ezer darabos kapacitással - közölte. Bárány László tájékoztatása szerint a támogatásból hét hónapon át fizethetik a 200 dolgozó munkabérét és közterheit, utána pedig a cég vállal foglalkoztatási kötelezettséget az alkalmazottakkal szemben. A Master-M. Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központtól 1,8 millió forint támogatást kapott az érintett dolgozók képzésére, az oktatás április 19-én már kezdődik is. Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a munkaügyi, valamint a földművelésügyi tárca, illetve a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete támogatási kérelmüket két hét alatt elbírálta, s ezzel 500 dolgozó és agrártermelő foglalkoztatási gondja oldódott meg gyorsan a régióban. Gál Sándor, a megyei munkaügyi központ igazgatója közölte: a szervezet tárgyalásokat kezdett a nyírgelsei Víziszárnyas Kft.-vel a kisvárdai volt Hajdú-Bét-gyár további 171 dolgozójának alkalmazásáról. Az érintettek nagy valószínűséggel munkát kapnak a társaságnál, s naponta szállítják majd őket a feldolgozóüzembe.

A Hajdú-Bét Rt. felszámolási ügyében hozott végzés 2004. január 29-én emelkedett jogerőre, a bíróság felszámolóként a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Rt.-t jelölte ki. A társaság helyzete az idei év elejére vált kilátástalanná, a 2003 második felében kialakult baromfiipari válság miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.