BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztos, hogy megugrik a cukor ára májustól

Az új uniós szabályok alapján Magyarországon megemelkedik a cukor ára, ennek pontos mértéke azonban előre nem ismerhető, hiszen - főleg rövid távon - az árak fő mozgatórugója az egységes uniós piacon belüli szabad verseny lesz. Egy biztos, a cukor kilogrammjának kiskereskedelmi ára a jelenlegi 169-189-ről kétszáz forint fölé fog emelkedni.

A cukorár várható jelentős emelkedésének hátterében az áll, hogy az EU-konform rendtartás alapján a cukorrépa-termelők az unióban érvényes minimális árat kapják meg. Ez az eddigi felvásárlási árakhoz képest 35 százalékkal többet jelent: a tavalyi kilencezer forintos tonnánkénti ár után - euróárfolyamtól függően - 12-13 ezer forintot kapnak majd a termelők.

Szakértők szerint a magyar piacon a tavalyi időjárás miatt nincsenek készletek, azonban előfordulhat, hogy spekulációs céllal a lengyel cukor is megjelenhet a magyar piacon: Lengyelországban ugyanis 200-250 ezer tonnára becsülhető a belföldi fogyasztást meghaladó felesleg mennyisége.

Az unió piacát az importtól megközelítőleg ötszáz eurós tonnánkénti vám védi. A tagországokban összesen 135 cukorgyár működik, melyhez május elseje után hozzászámítódik a jelenlegi csatlakozók száz üzeme.

A veszteséges működés miatt állította le a répafeldolgozást és a cukorgyártást a hatvani üzemben a Mátra Cukor Mátravidéki Cukorgyárak Rt., mellyel ötre csökkent a Magyarországon működő egységek száma. A háromszereplős cukorpiacon versengő társaságok mindegyike külföldi tulajdonban van, Európában pedig 5-6 nagyobb társaság működteti az iparág vállalatait.

A Mátra Cukor márciusban meghozott döntése alapján a hatvani gyárban a tárolás, a kiszerelés és a logisztika maradt; a kétszáz főből száz dolgozó kapja majd meg április végén a felmondólevelét. A cég három gyárának tavaly húszmilliárd forint volt a forgalma. A Mátra Cukor tulajdonosa, a német Nordzucker AG Európa második legnagyobb cukorgyártója. A braunschweigi konszern Németországon kívül Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban működtet gyárakat. A három magyar Nordzucker-gyár mindegyike önálló részvénytársaságként működik, a részvényesek azonban decemberben döntöttek arról, hogy a Szerencsi és a Szolnoki Cukorgyár Rt. beleolvad a Mátra Cukor Rt.-be. Az átalakulás jogi feltételeiről a május végi közgyűlésen lesz szó. Az EU-konform cukorpiaci szabályozás lényege, hogy meghatározzák az unió tagországainak a nemzeti szinten megtermelhető cukor mennyiségét.

A kvótákat lebontják az országok termelőtársaságaira, amelyek ez alapján osztják szét a cukorrépa-termelők között a szállítási jogokat. A cukorgyáraknak ez termelési kötelezettséget is jelent, aminek be nem tartása hosszabb távon a kvóta megvonásával járhat. Magyarország 400 ezer tonna cukrot állíthat elő, a cukorrépát a termelési szerződések alapján az idén 67 ezer hektáron termelik. Magyarországon a három, külföldi tulajdonban lévő cég tavaly 55 miliárd forintos forgalmat bonyolított le. Az agrárpiaci rendtartás alapján garantált lesz a cukorrépa minimálára (46,7 euró/tonna) és a cukor intervenciós ára (632 euró/tonna), valamint annyi cukor megtermelését engedik meg, amennyi el is fogy az unióban. Ha mégis felesleg alakul ki, azt exportálni kell.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.