Sohasem látott jó üzlet mostanában boltot, bevásárlóközpontot és természetesen lakást venni Nagy-Britanniában. Különösen a kiskereskedelmi egységekkel jár jól a befektető, hiszen tavaly annak volt a legmagasabb hozama - tudósított a Financial Times, az IPD ingatlanos piackutató társaság szokásos, összegző indexét elemezve.
A londoni bevásárlóutcákon található üzletek tulajdonosai 2003-ban nem kevesebb mint 16,83 százalékos hozamot könyvelhettek el, jóval megelőzve például az irodák vagy az ipari ingatlanok hozamait. Utóbbiakat lekörözik a kiskereskedelmi elosztóközpontok, raktárak is a maguk 16,39 százalékával. Az egyéb kiskereskedelmi ingatlanfajták némileg rosszabbul szerepeltek, de az alágazat még így is 15,5 százalékos hozamot ért el, s ez messze felülmúlja a várakozásokat.
Az irodatulajdonosok már másodszor fekete évet írtak: csupán 3,2 százalék volt a hozam, a szakértők szerint főleg azért, mert átlagosan 10 százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak.
Viszonylag stabilnak mondható a brit ipari ingatlanpiac, itt a befektetőknek azzal kell számolniuk, hogy a következő egy-két évben a hozam nem nagyon emelkedik. A legtöbb elemző úgy látja, hogy a hozamérték 10-12 százalék között mozog majd. A bérleti díjak nem nagyon változnak, legfeljebb kissé eshetnek. A legnagyobb brit jelzálog-hitelező cég, a Halifax felmérése szerint a lakásárak továbbra is emelkedőben vannak a szigetországban, noha a növekedési ütem lassult, miközben a jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot négy százalékon.
A Halifax szerint februárban 1,6 százalékos volt a lakóingatlanok drágulása, míg januárban még 2,3 százalék. Az átalagár 148 089 font volt. A Halifax egyik legnagyobb hazai vetélytársa, a Nationwide szerint a februári drágulás magasabb volt, 3,1 százalékot tett ki. Mindkét vállalat egyetért azonban azzal, hogy az egész éves áremelkedés 8-10 százalék körül lehet, szemben a tavalyi 15 százalékkal. A City elemzői mindamellett azt várják, hogy májustól a jegybank 25 bázispontonként emelni fogja az irányadó kamatot, s ezzel igyekszik hűteni az ingatlanpiacot. A Bank of England tavaly novemberben - négy év óta először - megemelte a kamatot, majd az idén februárban is kissé feljebb tornázta azt, hogy megfékezze a drágulást. Az alapkamat jelenleg 4 százalék.
Az IPD szerint az elmúlt tíz esztendő túlnyomó részében az egész ingatlanpiac hozama legalább hat százalék volt. Az elemzők szerint ez azért volt ilyen stabil, mert megalapozatlannak bizonyultak azok a félelmek, miszerint a befektetők - a szárnyaló tőzsde miatt - esetleg kivonják tőkéjüket az ingatlanpiacról. A befektetők folyamatos, igen élénk érdeklődése nyomán a hozamok 40 bázisponttal csökkentek, s így a tőkeérték 5,1 százalékkal növekedett Nagy-Britanniában.
A szigetországi ingatlanszakértők szerint az Európai Unió bővülése nyomán tízezres nagyságrendűre tehető azon közép- és kelet-európai polgárok száma, akik pótlólagos keresetet jelentenek a brit piacon, mivel ott vállalnak munkát. Ezek többsége bérlakásokat keres a nagyvárosokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.