BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élen állnak a beruházásban

Az üzleti szféra Oscar-díjaként emlegetik máris a négy kategó-riában első ízben odaítélt Régió Legjobbjai díjat. A nyolc legnagyobb beruházást megvalósító cég többsége tízmilliárd forint felett invesztált.

A Régiók Legjobbjai díj létrejöttét külföldi példák alapján kezdeményezte a nagy beruházások pályázati ügyintézésére szakosodott Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ - tudtuk meg Lőrincz Sándor ügyvezető igazgatótól. A régiók sikeres fejlesztési eredményeinek széles körű megismertetése és népszerűsítése céljából 2003 őszén alapították az új társadalmi elismerést. A díj négy kategóriára terjed ki.

A díjalapítás olyan civil kezdeményezés, amellyel a címet odaítélő szervezetek nagyobb megbecsülést és társadalmi elismerést szeretnének szerezni a jelentős eredményeket felmutatni tudó vállalkozásoknak, ezzel is segítve a gazdasági együttműködések bővülését.

A kitüntető címeket minden magyarországi régióban a Menedzserek Országos Szövetsége és a Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ által felkért regionális szervezetek képviselőiből álló szakmai zsűri ítéli oda, a jelölteket részben a nyilvános felhívásra jelentkezők közül, részben a díjátadásban közreműködő szervezetek szakértőinek jelölései alapján választják ki.

A legnagyobb beruházást megvalósító cégek kategóriában az elmúlt két évet vették figyelembe. A díjazottak között már megvalósult, illetve folyamatban lévő beruházások létrehozói egyaránt vannak, sőt olyanok is, akik további beruházásokat is terveznek. A nyolc nyertes többsége tízmilliárd forintnál többet invesztált, és akadnak olyanok is, akik a régió legjelentősebb munkahelyteremtésének járó címet is elnyerték. A szervezők szándékai szerint kétévente ítélik oda a Régió Legjobbjai díjat.



A Régió Legjobbjai díjazottjai a legnagyobb beruházást megvalósító cégek kategóriában:



>> Magyar Suzuki Rt. (közép-dunántúli régió)

Az 1991-ben történt alapítás óta a japán székhelyű Suzuki Corp. több mint 50 milliárd forint nagyságú beruházást végzett az esztergomi gyárban. Megkezdi egy újabb 60 milliárd forint értékű beruházását egy másik új modell gyártásához, mellyel a jelenlegi 85 ezer helyett már 200 ezer gépkocsit fog készíteni évente, emellett a háttéripar fejlesztésében is részt vesz.



>> Masterfoods Magyarország Kft. (dél-alföldi régió)

A Mars Inc. a csongrád-bokrosi gyárat 1993-ben alapította, azzal a céllal, hogy innen lássa el a magyarországi és a kelet-európai piacokat kisállateledellel. A 1997 óta a Masterfoods több mint 12 milliárd forint nagyságú beruházást hajtott végre, jelenleg csaknem 600 főt alkalmaz. Hamarosan elkezdődik egy újabb, mintegy kétmilliárd forintos beruházásuk, mellyel a gyártókapacitás bővül, és a környezetvédelmi elvárásoknak megfelelően tudnak üzemelni. A szakmai zsűri értékelése szerint ezért megkapta a régió legjelentősebb munkahelyteremtő fejlesztése címet is.



>> Elcoteq Magyarország Kft. (dél-dunántúli régió)

A cég 1998 áprilisában kezdte meg a Pécsi Ipari Parkban a korszerű elektronikai és alkatrészrészegység-gyártó üzem zöldmezős beruházását, 1999-ben indult a termelőtevékenység. Az Elcoteq fő profilja a telekommunikáció, informatika, ipari és fogyasztói elektronika. A dolgozói létszám meghaladja a kétezret. Eddig 12 milliárd forintot meghaladó beruházást valósítottak meg, nemrég egy 1,4 milliárd forintos beruházás kezdődött, melynek részeként mérnöki fejlesztőközpontot is létrehoznak. Ezért ők is megkapták a régió legjelentősebb munkahelyteremtő fejlesztése címet is.



>> Flextronics International Kft. (több régió)

A Flextronics Magyarországon 1993-ban alapított vállalatot, megvette a Videoton tabi gyárát, majd Sárváron, Zalaegerszegen és Nyíregyházán hozta létre ipari parkjait és gyártóbázisait. Az eltelt tíz év alatt magyarországi éves árbevétele 3,2 milliárd dollárra emelkedett, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a 10 ezret. A nyíregyházi gyárban több mint 1500 főt foglalkoztatnak, a beruházás összértéke eddig közel kilencmilliárd forint. Zalaegerszegen elektronikai gyártás folyik, emellett kutatás-fejlesztési központot is létesítettek, ahol 50 mérnök dolgozik. Zalaegerszegen és Sárváron összesen több mint hétezer embert foglalkoztatnak, a beruházás összértéke a két gyárban meghaladja a 15 milliárd forintot. Az észak-alföldi régió legnagyobb beruházása cím mellett a régió legnagyobb munkahelyteremtő beruházása címet is elnyerte a cég.

>> Audi Hungaria Motor Kft. (nyugat-dunántúli régió)

Az Audi Hungaria Motor Kft. a németországi Audi AG 100 százalékos tulajdonú vállalataként motorokat, motorkomponenseket és gépjárműveket gyárt. A cég évek óta Magyarország legnagyobb exportőre, és egyike az ország legnagyobb árbevételű vállalatainak. Az 1993. évi alapítás óta több mint 7,7 millió motort gyártottak, és 265 ezer Audi TT, illetve Audi A3 gépkocsit szereltek készre. A beruházások összege elérte az 1,75 milliárd eurót, ezzel a cég az ország legnagyobb külföldi beruházója. Az elmúlt évben a társaság 234 millió eurót fektetett a gyártásba, a vállalat 12 ezer munkahelyet biztosít közvetlen vagy közvetett módon Győr térségének.

>> TVK Rt. (észak-magyarországi régió)

A fél évszázaddal ezelőtt alapított Tiszai Vegyi Kombinát - Magyarország egyetlen polietilén- és polipropiléngyártója, Közép-Európa vezető petrolkémiai vállalata - 2003-ban több mint 55 milliárd forintot fordított beruházásra Tiszaújvárosban. A cég két új gyár megépítésével válaszol az új évezred kihívásaira: a több mint 100 milliárd forintos beruházással a társaság közel kétszeresére növeli méretét, mely új távlatot nyit meg a növekedésben.



>> Sárvári Gyógyfürdő Kft. (nyugat-dunántúli régió)

A közel 40 éves múltra viszszatekintő Sárvári Gyógyfürdő kiváló gyógyvizével és sokéves tapasztalatával szerzett nemzetközi elismerést. A fürdőt és a hozzá tartozó kempinget 2000. július 1-je óta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. üzemelteti. A kor kihívásai és a növekvő igények hatására a városban egy minden igényt kielégítő, a XXI. század elvárásainak megfelelő gyógy- és wellnessfürdő átadására 2002 decemberében került sor, a beruházás összköltsége ötmilliárd forintot tett ki. 2003 őszén folytatódott a beruházás, mely során a fürdő egyik épületszárnyában egy 26 szobás, négycsillagos szálloda készült el, mellyel az idenforgalmi beruházások között érdemelte ki az elismerést. A kiemelkedő nagyságú gyógyturisztikai beruházás célja, hogy Sárvár a minőséget képviselje a hazai és a nemzetközi egészségturizmus piacán.

>> Samsung SDI Magyarország Rt. (közép-magyarországi régió)

A céget a dél-koreai Samsung alapította 2001-ben képcsőgyártásra és az ezzel kapcsolatos technológiai fejlesztésekre. A Pest megyei Gödön felépült korszerű képcsőgyárukban 2002-ben kezdődött meg a termelés, 20 és 21 colos televízió-képcsöveket gyártanak. A fejlesztés 2003-ban tovább folytatódott, és Közép-Európa egyik legnagyobb Samsung-beruházásaként a gyártóbázis kapacitását jelentősen megnövelték. Az új üzemben a 28 és 32 colos képcsöveket gyártanak. A Samsung SDI mostanáig több mint 20 milliárd forint beruházást valósított meg Gödön, a dolgozói összlétszám meghaladja az ötszáz főt. A cég további beruházásokat tervez a településen, valamint a többi magyarországi gyárában is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.