BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forráshiány a roma médiánál

A civil támogatások elapadása miatt a roma médiák folyamatosan arra kényszerülnek, hogy a projektekre megpályázott pénzekből lecsipegetve finanszírozzák napi működésüket. A Roma Sajtó Központ (RSK) az informatikai tárcától digitális fejlesztésekre kapott pénzből - melyből a napokban indította meg internetes oldalát - vélhetően fordít majd alapműködésre is.

Az RSK a Soros Alapítvány 2000-ben folyósított támogatása óta gyakorlatilag képtelen alapműködését civil forrásokból finanszírozni, ezért arra kényszerül, hogy a különféle projektekre kapott pénzekből pótolja a hiány egy részét - mondta lapunknak Bernáth Gábor, a roma hírügynökség igazgatója. A múlt héten elindított internetes oldal (www.rroma.hu), valamint a heteken belül útjára indítandó digitális fotóarchívum létrehozását az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) pályázatán elnyert több mint 10 millió forintos támogatás tette lehetővé, ám ezek úgynevezett "pántlikázott" pénzek, vagyis elméletileg csak a hozzájuk rendelt feladatok finanszírozhatóak belőle - hangsúlyozza Bernáth Gábor. Hozzátéve: hiába a nagyvonalú állami támogatás, ha a hírügynökségnek a napi működési feltételek kigazdálkodása is gondot okoz.

A Rádió C a költségvetésének hozzávetőlegesen 90 százalékához jut hozzá pályázati pénzekből - közölte lapunkkal Mark West, a Rádió C frissen kinevezett ügyvezető igazgatója. A rádió a nyár folyamán - az RSK-hoz hasonlóan - beadja pályázatát a svájci Medienhilfe alapítványhoz, és pályázni kívánnak a Civil Alap pénzeire is.

Ebben az évben - a tavalyi támogatáshoz képest - harmadával kevesebb pénzt kapnak a roma lapok - adta hírül a RomaPage. A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK) döntése értelmében négy roma lapra mindössze 27 millió forintot fordítanak. Tavaly a Világunk 16, az Amaro Drom 14,5 millió forintos támogatásban részesült. A Kethano Drom - kéthavonta megjelenő - kulturális folyóirat kiadását 2 millió forinttal támogatja az idén a közalapítvány, a szintén pályázó Phralipe viszont nem részesül támogatásban. Ez évben a Világunk és az Amaro Drom számára egyaránt 10-10, míg a Lungo Dromnak 5 millió forintos támogatást szavazott meg a kuratórium. A roma lapokra fordítandó keretösszeget 25 százalékkal csökkentette a kuratórium, ám míg tavaly három, ez évben már négy újságnak kell ezen az összegen osztoznia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.