BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge előszezon a gyógyhoteleknél

Az utóbbi hetekben jelentős mértékű lemondást kellett elkönyvelni német partnereiktől a vidéki gyógyszállók egy részének. Ez egyes hévízi, soproni és hajdúszoboszlói hoteleket is érint. A gazdálkodást nehezíti az idei áfaemelés és az erős forint is - vélekedik Hülvely István, a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatója.

Aggódnak a vidéki gyógyszállók, hiszen az utóbbi hetekben jelentős mértékű lemondás érkezett német partnereiktől. A szállodai szakemberek úgy vélik, a német szociális megszorítások hatása most kezd érződni, és a nyugdíjasok nem utazásra költik pénzüket. Félő, hogy a német nyugdíjasok elmaradása az elő- és utószezonban csökkenti a hotelek eredményességét. E jelre már a németek körében kedvelt üdülőhelyeken, mint Bük és Hajdúszoboszló, is felfigyeltek.

A német kormány tavaly ősszel határozott arról, hogy megszorító intézkedéseket hoz a nyugdíjbiztosítás szanálása céljából, amelynek kaszszájából nyolcmilliárd euró hiányzik. A rövid távú intézkedések között van - egyebek mellett -, hogy az idei évre nem terveznek járadékemelést, s áprilistól a nyugdíjasoknak saját maguknak kell állniuk az 1,7 százalékos ápolásbiztosítási díj teljes összegét. A középtávú tervek szerint pedig változna az éves nyugdíjemelés alapja. Ez szakemberek szerint a nyugdíj színvonalának tartós csökkenését eredményezi. A kormány a nyugdíjak adóztatását is szeretné elérni a következő évtől.

A rossz hatás jelenleg érezhető a Hunguest Hotels Rt. szállodáiban, hiszen - mint Hülvely István vezérigazgató mondta - az elmúlt hetekben jelentősen növekedett a németek lemondási aránya. Az érintett kör vélhetően a nyugdíjasok közül kerül ki, az áprilisi előszezonban jellemzően ők utaznak. Ez azt jelenti, hogy a foglalásokkal szemben 20-30 százalékkal kevesebb vendég érkezik. E kedvezőtlen jelenség elsősorban a társaság hajdúszoboszlói hoteljeinél tapasztalható, de jelentős a lemondások aránya Hévízen és Sopronban is. Ez a cég árbevételét érzékenyen érinti, hiszen a Hunguest-hotelekben igen jelentős a németek és ezen belül is a nyugdíjasok aránya. A helyzetet még tovább rontja az erős forint és az áfa idei emelkedése is.

A Danubius Rt. szállodáiban e kedvezőtlen jelenséget nem érzik, sőt - mint Betegh Sándor vezérigazgató mondta -, a húsvét kifejezetten jónak ígérkezett. A szakember szerint nálunk az általánosan jellemző kihasználtságcsökkenést az elmúlt években tapasztalt szobakapacitás-növekedés okozza. A hotelszobák száma ugyanis a gyógyhelyeken is szinte megkétszereződött, ami természetesen kihat a házak töltöttségére.

Erdei János, a Magyar Turizmus Rt. Németország/Ausztria/ Hollandia régió igazgatója úgy tapasztalja, a német utazók körében nagy az érdeklődés Magyarország iránt, ám nem kizárt, hogy az utazó nyugdíjasok egy része most inkább otthon marad. A kezdeti nehézségek ellenére azonban várhatóan jól fog alakulni a német beutazás, hiszen már jelenleg, s a következő hónapokban sok helyütt jelennek meg a Magyarországot népszerűsítő reklámok.

Az EU-csatlakozást a német sajtóban már egyre gyakrabban egészíti ki a 15 évvel ezelőtti határnyitás évfordulójára való emlékezés is. Mindez jó alapot teremt arra, hogy az idén kedvezően alakuljon a német beutazás - vélekedik Erdei János. Ezt az optimizmust erősíti egy közelmúltban elkészült német felmérés, amely szerint a német utazók népszerűségi listáján Magyarország a negyedik helyen áll. (LI-TG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.