BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holnap rajtol a Final Four

Európa sztárcsapataival mecscsel holnaptól a MiZo-Pécsi VSK. Pécs történetének második legrangosabb sporteseménye több tíz millió forintba kerül a rendező hazai gárdának.

Nullszaldósra szeretné kihozni minden idők második legrangosabb pécsi sporteseményét Rózsa Gábor, a PVSK Basketball Kft. ügyvezető igazgatója. Jelezte: az 1997-es női Európa-bajnokság csoportmérkőzései után a mostani eseményre a kontinens legjobb klubcsapatai érkeznek, akiknek ellátásáról (szállás, étkeztetés) a hazai rendezőknek kell gondoskodniuk. A vendégek a repülőútjukat és a Pécsre való leutazást maguk fizetik.

A rendezők kiadásainak legjelentősebb részét azonban nem a vendégek fogadása jelenti, hanem a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek, a FIBA Europe-nak fizetendő jogdíj, amely mintegy 200-250 ezer eurót (50 millió forintot) kér a Final Four rendezéséért. A szövetség ebből az összegből jutalmazza a döntőbe jutottakat. Lapinformációk szerint a győztes 25 százalékot kap, a második helyezett 20-at, a harmadik 15-öt. Rózsa Gábor az összeggel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, mondván, erre a FIBA nem adott engedélyt a szervezők számára.

Pécs szállodái mindenesetre mától jócskán megtelnek. A döntő résztvevői a MiZo-Pécsi VSK mellett: a francia Valenciennes, a cseh Brno és a lengyel Gdynia 16 fős delegációval érkeznek, a franciák ráadásul 120, a csehek 100, a lengyelek pedig további 200 szurkoló jegyigénylését jelezték.

A szervezők bevételeik jelentős részét a jegyeladásból remélhetik. A telt ház garantált - mondta lapunknak Rózsa Gábor. A 12, 18 és 25 ezer forintba kerülő bérletek mind elkeltek. Az esemény megrendezéséhez jelentős összeggel járulnak hozzá a fő támogatók: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Új-MiZó Rt., az OTP Bank Rt., a CIB Lízing Rt., a Délhús Rt. és a Westel Mobil Távközlési Rt.

Az Euroliga nyolcéves történetében ez a második pécsi siker, 2001-ben a harmadik helyen végzett a négyes döntőben a klub. A Final Fourba jutott európai élklubok között nincs könnyű helyzetben a MiZo-Pécsi VSK. Az ellenfelek szinte kivétel nélkül többszörös büdzséből gazdálkodnak.

A MiZo-Pécsi VSK szereplésére az idei szezonban mintegy 200 millió forint jut. A csapatot a névadó és két fő szponzor (MiZo Baranyatej Rt., a MÁV Rt. és a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata) mellett 11 kiemelt szponzor, közöttük a Westel Mobil Távközlési Rt. támogatja.

A Final Fourban való szereplés óriási presztízst jelent a pécsi kosárlabdások számára, rajtuk kívül ugyanis még egyetlen magyar csapatnak sem sikerült a négyes döntőbe bejutni. Igaz, a nemzetközi szereplés igencsak költséges, a MiZo-Pécsi VSK csak repülőjegyekre 15-17 millió forintot költ évente, a teljes nemzetközi szereplés pedig mintegy 30-32 millióba kerül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.