BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kártérítést kapnak a vásárosok

Az államnak fizetnie kell a Budapest Sportcsarnokban (BS) keletkezett tűz károsultjainak a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozata szerint. A kamatokkal együtt mintegy félmilliárd forintos kereset pontos végösszegéről azonban egyelőre nem született ítélet, erről várhatóan egy új eljárásban döntenek majd. A BS-tűz Károsultjaiért Egyesülete keresetében azt kérte, hogy 326 millió forintot és annak járulékait fizesse meg a fenntartó Népstadion és Intézményei jogutóda, a Sportfolió Kht. Az egyes vásározók kára az egyesület adatai szerint 200-300 ezer forinttól egészen 7 millióig terjed.

A Fővárosi Bíróság december harmadikán első fokon már megállapította a sportminisztériumhoz tartozó kht. felelősségét, és megítélte a kártérítés jogalapját. Az alperes azonban fellebbezett. A Sportfolió korábbi vezetője, Papp Albert tavaly ősszel lapunknak úgy nyilatkozott: a kht. akkor hajlott volna a kártérítésekre, ha legfeljebb 200-300 millió forint közötti kártérítési összegben állapítják meg az igények végösszegét. A Budapest Sportcsarnokban rendszeresen tartottak karácsonyi vásárokat. Egy-egy ilyen kapcsán befolyt több száz millió forintos tervezett bérleti díj-bevétele volt a BS-nek. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.