BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kispálya

Jól fogynak a jegyek az olimpiára

Rekordjegybevételt remélnek Athénban. Négy hónappal az olimpiai játékok kezdete előtt 1,8 millió belépőt értékesítettek. Az ötkarikás játékok szervezői szerint 136 millió euró értékben fogytak a tikettek, ez alig kevesebb mint az összes, 183 millió euróra kalkulált jegybevétel háromnegyede. Összehasonlításképpen: a mostani értékesítés 20 százalékkal haladja meg a sydneyi olimpia előtti hasonló időszak jegybevételét. Közben a rendezés költségvetési kerete bővül: az eredeti tervek szerint 4,9 milliárd dollárt szántak az ötkarikás játékokhoz szükséges sportlétesítmények kialakítására. Várhatóan azonban jócskán túllépik majd az eredeti büdzsét, mert számos munkálat a tervezetthez képest 50 százalékkal is több pénzt emészt fel. (VG)

Rekorderedményt vár a FIFA

Minden korábbinál magasabb, 143 millió dolláros rekordnyereséggel számol a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a 2003-2006-os ciklusban - jelentette a FIFA. Mostani előrejelzése 12 millió dollárral nagyobb, mint az egy évvel korábbi becslése volt - írta a Sportbusiness.com. A nemzetközi szövetség egyébként tavaly is kiugróan magas, 109 millió dolláros nyereséggel zárta az évet. A profit elsősorban annak köszönhető, hogy a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság számos kereskedelmi és marketingjogát sikerült értékesíteni 2003-ban. Sepp Blatter, a FIFA elnöke jelezte: a szerződések 2006-os lejárta után elképzelhető, hogy a nemzetközi szervezet a különböző kontraktusokat köt az egyes régiókban. (VG)

Futballedzőképzés: háromoldalú megállapodás

Labdarúgótanszéket hozhatnak létre a TF-en. Többek között ez is része annak a háromoldalú együttműködési szerződésnek, amelyet tagnap kötött a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), a Magyar Labdarúgó-szövetség és a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kara a futballedzőképzés szabályozásáról. A megállapodás kijelöli az együttműködés kereteit, s április 20-ig megalakul az a szakmai bizottság, amely foglalkozik a technikai kérdésekkel. A TF azt is tervezi, hogy hamarosan olyan oktatás indul, amely labdarúgó-sporttanári "csúcsdiplomát" ad. A TF kezdeményezi továbbá a tantárgyi kör bővítését és az MLSZ-UEFA követelményeknek megfelelő tartalmi fejlesztéseket. A GYISM folyamatosan támogatja az egyetemen zajló futballszakági oktatást, ehhez az idén 5 millió forinttal járul hozzá. (MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.