BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klub a "súgólyukban"

Több meghatározó élelmiszer-ipari és -kereskedelmi cég vezetője tavaly júniusban alakította meg a Lánchíd Klubot (LK), amely nem nyilvános nonprofit szervezetként működik - mondja Hovánszky László, az LK elnöke. A szervezet fő törekvése, hogy a tagok szakmai tapasztalataival és gyakorlati ismereteivel hozzájáruljon a gazdaság fejlődéséhez, és könnyítse az európai uniós csatlakozást. Az LK a "súgólyukelvet" tartja szem előtt, ami azt jelenti, hogy nem a nyilvános szereplést ítéli elsődlegesnek, hanem a háttérből igyekszik segítséget nyújtani.

A klubot tavaly tizenketten alapították, akik közül hatan az élelmiszeriparban, hatan az élelmiszer-kereskedelemben dolgoznak. Azóta a létszám az újonnan csatlakozókkal huszonháromra bővült. Hovánszky László tájékoztatása szerint nem cél, hogy az LK-nak a mainál sokkal több tagja legyen, vagyis a szervezet már nem kíván jelentősen bővülni. Arra törekszik, hogy a teljes élelmiszeripart és -kereskedelmet átfogja, ezt a célját már majdnem el is érte. Csak a borászat, a tésztagyártás és a zöldség-gyümölcs feldolgozás nem képviselteti magát a klubban - közölte az elnök.

Az LK olyan szakmai érdekvédelmi szervezetként fogható fel, amely önkormányzati elven működik. A bejegyzett szervezet minden hónap első szerdáján tartja üléseit. A klub tagjai valamennyien hosszú idő óta szakmájukban dolgoznak, és - a szakmai kapcsolattartás mellett - többnyire baráti szálak is egymáshoz fűzik őket. Az exkluzivitásra utal, hogy az "újoncok" belépését százszázalékos egyetértéshez kötik: a felvétel csak akkor valósulhat meg, ha azt a tagok kézfeltartással egyöntetűen megszavazzák.

Hovánszky László szerint az LK nem kívánja átvenni semmilyen társszervezet funkcióit. Így például sem az ipari cégeket tömörítő Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz), sem a kereskedőket integráló Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) feladatait nem akarja átvállalni. A klub előnye az lehet, hogy míg az Éfosz és az OKSZ saját tagjai szempontjából alakítja ki álláspontját a napirenden lévő kérdésekben, addig az LK-ban mindkét oldal egyszerre képviselteti magát. Így a konfliktusos ügyeket a szervezeten belül kompromisszumos elképzelésekkel lehet lezárni. Ha pedig a közös nevező kialakul, a tagok már ezt képviselik a további szakmai-szakértői egyeztetéseken - közölte az elnök.

A klub első nyilvános szereplését az uniós csatlakozás időpontjára időzíti a május 6-i csúcsvezetői szakmai konferenciával. Ennek oka, hogy az EU-s tagság elnyerése jelentős változást hozhat, miközben egyes piaci résztvevők továbbra is alulinformáltak és felkészületlenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.