BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kvóta fölött az OPEC termelése



Több mint 300 ezerrel, napi 28,42 millió hordóra nőtt márciusban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) termelése, ami részben a megnövekedett iraki kitermelésnek volt köszönhető - adta hírül a Reuters. Az iraki olajexport felfutásában jelentős szerepet játszott, hogy az ország március elején megnyitotta második terminálját, a Khor al-Amaja olajkikötőt is. A kitermelés növekedésének kedveztek a magas árak és az erős kereslet is, ami lehetővé tette a termelőknek, hogy a hivatalos kvótánál több olajat hozzanak felszínre.

Az OPEC tíz kvótakötelezett tagja márciusban napi 26,11 millió hordó olajat hozott felszínre, 60 ezerrel többet, mint februárban. A márciusban érvényes napi 24,5 millió hordós összkvóta feletti többlettermelés a becslések szerint elérheti a napi 1,61 millió hordónyi mennyiséget. Nigéria 80 ezerrel, napi 2,29 millió hordóra növelte kivitelét, teljes kitermelése pedig elérte a napi 2,4 millió hordót márciusban. Szaúd-Arábia termelése viszont 20 ezerrel, napi 8,48 millió hordóra csökkent, igaz, így is 520 ezer hordóval volt a hivatalos kvóta fölött.

Az OPEC április elsejei hatállyal döntött a kitermelési összkvóta 1 millióval, napi 23,5 millió hordóra csökkentéséről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.