Mérsékelte veszteségét az MVM Rt.
Az MVM Rt. 1,2 milliárd forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta a 2003-as évet - tudatta a társaság a tegnapi közgyűlést követően. A közgyűlésen a társaság elmúlt üzleti évének lezárásaként elfogadta az igazgatóság üzleti jelentését és beszámolóját. Eszerint a társaság az évközi árrendezés és az eredményes költséggazdálkodás együttes hatásaként a veszteség nagyságát lényegesen, 1,2 milliárd forintra csökkentette.
A közgyűlés elfogadta a társaság 2004. évi üzletpolitikáját, és üzleti tervét. Ennek keretében meghatározta a társaság idei évi beruházásainak fő irányait.
A társaság tájékoztatása szerint kiemelt helyen szerepel az átviteli hálózat fejlesztése a hazai villamosenergia-ellátás biztonságának további növelése érdekében, szem előtt tartva a hazai és nemzetközi árampiac igényeit is.
Ezen túlmenően az MVM jelentős beruházásokat hajt végre a távhőpiacon való sikeres szereplés érdekében. A cég idei terveiben továbbra is kisebb veszteséggel számol - áll közleményében.
A közgyűlés elfogadta az MVM csoport konszolidált beszámolóját is, amely szerint a társaságok együttesen 448,2 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 3,8 milliárd forintos veszteséggel zárták a 2003-as évet.


