Siemens: nyereség, felhőkkel
Megduplázta nettó eredményét a 2003-2004-es pénzügyi év első hat hónapjában az előző év hasonló időszakához képest a német Siemens AG - jelentette be a társaság elnök-vezérigazgatója, Heinrich von Pierer. Viszont kissé csökkent az értékesítés: az egy évvel korábbi 37 milliárd euróról 36,1 milliárd euróra. A társaság annak ellenére növelte profitját, hogy közlekedési ágazata 289 millió eurós veszteséget könyvelt el.
Ennek hátterében azok a többletköltségek álltak, amelyek a Siemens alacsonypadlójú villamosainak műszaki problémái miatt merültek fel. A jövő évben várhatóan a budapesti Nagykörúton is megjelenő villamosok konstrukciós hibái feltárására és kijavítására külön csoportot hozott létre a vállalat.
A társaság a jövőben a hagyományos piacok (Nyugat-Európa és az Egyesült Államok) mellett egyre nagyobb figyelmet szentel térségünk országainak is. A régió gazdasági növekedésének üteme a kétszerese a nyugat-európainak, de a Siemensnek még fontosabb, hogy évi 8 százalékkal bővül az elektronikai termékek és megoldások piaca. A csoport kiemelt célpontja ugyanakkor továbbra is Kína, közben pedig oroszországi jelenléte növelésére készül.
A hatékonyság növelése érdekében átszervezésre készül a Siemens, a lépés mintegy 2500 németországi munkahelyet érint. A változás részeként egyes németországi termelőkapacitások várhatóan olcsóbb bérköltségű országokba kerülnek. A lehetséges célpontok között szerepel Magyarország is, de konkrét döntés még nincs. Az unió bővülése után az új tagországokban főként az európai uniós pénzalapokkal megvalósuló infrastrukturális beruházásokban vannak komoly lehetőségei a Siemensnek - hangsúlyozta Heinrich von Pierer.


