Szűkös vezetékkapacitás Oroszországban
A Royal Dutch/Shell és a ChevronTexaco tegnap felszólította az orosz kormányt, hogy gyorsítsa fel az olajszállító vezetékek építését, mert azok szűkös áteresztőképessége visszafogja az ágazat fejlődését.
A Bloomberg információi szerint a két cég azt is kérte, hogy biztosítsanak azonos hozzáférési lehetőséget a különböző kitermelőcégeknek az állami kézben lévő csőhálózathoz. A befektetők lázadozása érthető: ma ugyanis a Fekete- és a Balti-tengeren keresztül olajat exportálni kívánó cégek a kapacitások szűkössége miatt olajfeleslegüket kénytelenek belföldön eladni, ami a világpiaci szint felénél is kisebb árat eredményez. Így a szűkös csőkapacitás az alternatív szállítási lehetőségek felé terelte a kitermelőket: a vasúti szállítás részesedése 2001 óta megháromszorozódott, elérve a 18 százalékot is. Eközben a csővezetékeket felügyelő monopólium, az állami tulajdonú OAO Transnyefty szállítási részesedése 92 százalékról 78-ra apadt.
A Jukosz már felvetette, hogy maga építene vezetéket Szibériából Kínába, illetve más kitermelőkkel, például a OAO Lukoillal együtt finanszírozná a 4,5 milliárd dolláros összeköttetés felépítését Murmanszkkal, amely az Egyesült Államokba irányuló exportot segítené. A kormány azonban mindkét javaslatot elutasította, hogy az állami szállítási monopóliumot megtartva, megőrizze a teljesen privatizált kitermelés feletti ellenőrzését.
A bővítésekre mindenképpen komoly szükség van, hiszen a napokban jelentette be a ChevronTexaco, hogy kitermelésbe kezdene, és a British Petrol (BP) érdekeltsége, a TNK-BP is drasztikus kapacitásbővítést tervez. Az Oroszországban eddig több mint 1 milliárd dollárt befektető Chevron eddig csak csővezeték-építésben vett részt: tagja volt annak a CPC konzorciumnak, amely kiépítette a kazah olajmezőket az orosz kikötőkkel összekötő rendszert. Most viszont azt tervezik, hogy egy orosz céggel együttműködve - de nem feltétlenül megvéve azt - az igen jó üzletnek ígérkező kitermelésből is részt vállalnak.
A BP hasonló módon szerzett pozíciókat, amikor tavaly 7,7 milliárd dollárt fektetett az OAO Tyumen Oillal (TNK) létrehozott közös vállalatába, amelyben gáz- és olajipari kapacitásaikat egyesítették, Oroszország harmadik legnagyobb olajkitermelőjét hozva létre. A ma 6 milliárd hordós olajtartalékot felügyelő TNK-BP hétfőn bejelentette: a következő öt esztendőben évi 1,5 milliárd dollárt fektetnek majd be, s így - a kitermelés növelésével egyidejűleg - megötszöröznék tartalékaikat. Úgy számolnak, rövid távon 9, középtávon 17, hosszú távon 30 millió hordóra emelkedhetnek tartalékaik.
A Transnyefty ígérete szerint az idén - az igényektől jóval elmaradva - 14 százalékkal növekedhet a kiviteli lehetőség, mivel ez évben megnövelik a Szentpétervár melletti olajkikötő kapacitását, és több olajat szállítanak majd Lengyelországon keresztül is. Emellett készül a megvalósíthatósági tanulmánya annak a 4130 kilométeres vezetéknek is, amely Kelet-Szibériát a Nahodka csendes-óceáni kikötőjével kapcsolná össze, egy másik, 163 kilométeresre tervezett szakasz pedig a Fekete- és a Földközi-tenger kikötői között létesítene kapcsolatot, hogy a szűk Boszporuszt kikerüljék.


