BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlődik a közterületi reklámpiac

Jelentős fellendülés várható a hazai közterületi reklámpiacon. Az év első három hónapjában 15 százalékkal nőtt a költés. A piacon egyre kelendőbbek az alternatív felületek.



Noha az idei évi hirdetési piacon is az országos televíziók és kábelcsatornák, valamint a sajtó fölözhetik le a reklámbevételek többségét, szakértők úgy vélik, egyre nagyobb szerepet tölthet be a közterület.

A Mediaedge:cia kutatási részlege, a MediaLab által készített reklámpiaci elemzés szerint ugyan csak hosszabb távon (2008-ig) várható, hogy a médiamixen belül a közterület is nyertese legyen a reklámpiaci növekedésnek, azt Simon Zsolt, a médiaügynökség ügyvezető igazgatója is elismeri, hogy az idei év kezdete azt jelzi: a változatosabb és magasabb minőséget nyújtó megjelenési formákkal mindenképpen várható kedvező elmozdulás.

Erre már csak azért is szükség van, mert a felületek számának jelentős emelkedése nem várható, ez pedig a nagymértékű költésbeáramlást eleve kizárja. Magyarországon ma közel 27 ezer billboard áll a hirdetők rendelkezésére, amelyből azonban 24 ezer feletti az osztrák és 2 ezer körüli a francia méretű.

Nem kevés a hazai felület, bár azt érdemes tudni, hogy Ausztriában például több mint 70 ezer közterületi felület található - mondta Niklai Péter független szakértő. Igaz, az önkormányzatok és városvédők még ezt is sokallják Magyarországon - véli Niklai Péter.

Hidvéghy Melinda, az Outdoor Rt. vezérigazgatója, egyben a Magyar Közterületi Reklámszövetség (MKRSZ) elnöke a jobb minőségű: megvilágított, jó elhelyezésű és láthatóságú prizmatáblák, poszterlightok használatának erősödésére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy 2004 első negyedévében 15 százalékkal emelkedett a közterületi reklámköltés az előző év hasonló időszakához képest, amely viszont azt is jelzi, hogy nagyságában is erősödik a piac.

Reményei szerint a folytatás is hasonló lesz az idén, amelyet az is alátámaszthat, hogy a legerősebb reklámpiaci felület, a televíziók továbbra is telítettek, amely a közterület számára is kedvezhet.

Hidvéghy Melinda szerint nemzetközi viszonylatban sincs rossz passzban a magyar közterületi piac: ugyanis Európa szerte 10 százalék körül mozog a közterületi reklámpiac részesedése a médiamixen belül, amely nem sokkal magasabb a magyarénál. A legnagyobb európai hirdetési piacon, Németországban ugyanakkor csak 6 százalékos a közterület által a reklámtortából kihasított szelet, valamint hasonló arányú az osztrák közterület részesedése is a 72 ezer felület ellenére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.