Mindenképpen regisztráltatniuk kell magukat a mezőgazdasági termelőknek ahhoz, hogy mostantól uniós támogatásokhoz juthassanak. A gazdák új típusú nyilvántartásba vételét tavaly kezdte meg a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A munka a finéséhez érkezett, mivel a legnagyobb uniós dotációs tételt jelentő, terület alapú támogatások megszerzéséhez a gazdáknak rövid időn belül be kell nyújtaniuk kérelmeiket.
Az agrártárca nyilatkozatai szerint a közeljövőben jelenik meg az a rendelet, amely az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatások idei igénylési feltételeit rögzíti. Ezt követően napvilágot lát az uniós pénzekhez kapcsolódó nemzeti kiegészítésról szóló szabályozás is. A gazdálkodók a támogatásigénylésekhez szükséges nyomtatványokat ezután kapják meg.
A legutóbb nyilvánosságra hozott adatok szerint az MVH a közelmúltig 289 ezer termelőt regisztrált, akik közül eddig 61 ezren nem szerepeltek az állami kimutatásokban. A nyilvántartásba vétel folyamatos, a hivatal még 5-10 ezer bejelentkezővel számol. A regisztráció során a gazdálkodóknak egy-egy ügyfélblokk adatlapot is ki kell tölteniük, hogy a dotációk igényléséhez szintén szükséges egyedi blokktérképeken el tudják helyezni saját megművelt területeiket. Magyarország az egyszerűsített kifizetési rendszerben 4,3 millió hektárra nyújthat támogatásokat. Április végén a gazdák által bejelentett, de úgynevezett túlre-gisztrációt is magában foglaló terület 4,397 millió hektár volt.
A hivatal szerint a termelőknek május közepéig regisztráltatniuk kellene szóba jöhető területeiket, hogy az esetleges hibákat időben kijavíthassák, és a június 15. előtti napokban ne legyen támogatásigénylési sorbaállás. Április végéig több mint 160 ezer termelő kapta meg az egyedi blokktérképeket. Az MVH korábbi közlése szerint a 240 ezer beérkezett adatlapból több mint 70 ezer tartalmazott súlyos hibákat: 40 ezer esetben maguk az ügyfelek sem voltak beazonosíthatók. Ezért a hivatal a közelmúltban egy második ügyfélblokk-regisztrációs kört is indított.
További gondot okoz, hogy több esetben a termelők összességében több területet jelentenek be, mint amekkorát egy-egy blokk tartalmaz. E hibák kijavításához feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a gazdák a nekik járó összeghez juthassanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.