BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gondban a politikai lapok



Kivétel nélkül csökkentek az országos politikai napilapok értékesített példányszámai az év első negyedében. A visszaesés a nemzetközi trendekhez hasonlóan már évek óta tart. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) napokban nyilvánosságra hozott adatai szerint az idei évkezdés egyik legnagyobb vesztese a Népszabadság, amelynek példányszáma az előző negyedévhez képest hatezerrel zsugorodott. Egyelőre kérdéses, mennyiben változtat ezen majd a jövőben az, hogy április közepétől immár új külsővel jelenik meg a Népszabadság a menedzsment és a tulajdonosok döntése értelmében. Papp Béla, a Népszabadság Rt.-ben 49 százalékos részesedéssel bíró Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: a téli hónapokban mindig kicsit kisebb az eladott lapok száma, mint az év más időszakaiban. Jelezte: a nemrég megújult lap esetében csak később várható eredmény.

A Népszabadsághoz hasonlóan a Magyar Hírlap (MH) példányszáma is csökkent. Papp Béla nem titkolta: új stratégia szükséges a lap számára. Továbbra is sikeres viszont a Blikk. A Szlovákiában hétezer körüli példányszámban értékesített bulvárlap mellett pedig további terjeszkedésre készül a kiadó az ottani Ringier-leányvállalattal együttműködve.

A Népszabadság és az MH mellett csökkent a második legnagyobb példányszámú politikai napilap, a Magyar Nemzet példányszáma, sőt az utóbbi idők legalacsonyabb értékesítési mutatóját érte el a Népszava is.

Úgy tűnik, a tavalyi tulajdonosváltás sem változtatott egyelőre a legnagyobb példányszámú politikai-közéleti hetilap, a HVG helyzetén. A lap példányszáma ugyanis 100 ezer alá sülylyedt.

A Világgazdaság példányszáma 13 730-ról 13 758-ra emelkedett az év első negyedében a tavalyi év utolsó három hónapjához képest. A Matesz auditálási listájára 2003 utolsó negyedében került fel a Világgazdaság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.