Bár differenciált a helyzet, a hazai élelmiszeripar jó állapotban csatlakozik az Európai Unióhoz - állítja Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) főtitkára. A cégek a termékek 80 százalékát a belpiacon értékesítik, így a legnagyobb kérdés az, képesek lesznek-e megőrizni jelenlegi pozícióikat. Ehhez elsősorban az kell, hogy állni tudják az import és a kereskedelem diktálta versenyt. Az Éfosz nem számol azzal, hogy a csatlakozás után a hazai élelmiszer-ipari vállalkozások részesedése csökken. A helyzetet tovább javíthatja, ha megkezdődik a felzárkózás a fizetőképes keresletben. Ennek következménye az lesz, hogy megáll az élelmiszer-ipari termékek fogyasztáscsökkenése.
Várhatóan nem romlik a pozíció a külpiacokon sem, és megmarad az élelmiszer-ipari termékek pozitív külkereskedelmi szaldója is. A cégek tavaly 2,3 milliárd dollárnyi exportot bonyolítottak le egymilliárd dolláros aktívum mellett. Persze fontos lesz az is, hogy a hazai vállalkozások a harmadik országokba irányuló szállításoknál miként tudnak élni az uniós exporttámogatási lehetőségekkel.
Egyes iparágakat ugyanakkor az Éfosz szerint is megviselhet a közösségi tagság. Ilyen lesz a tej-, a baromfi- és a húsipar, amelyik eleve "kivéreztetett" állapotban csatlakozik az EU-hoz. Komoly kihívások elé néz a szeszipar is az olcsó uniós termékek várható behozatala miatt. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.