Minőségi pályázattal nő az esély
A fő irányokat a Nemzeti fejlesztési terv (NFT) rögzíti most és 2007-től is, s a támogatások legnagyobb része pályázati úton érhető el. Az NFT operatív programjai társfinanszírozott pályázatok révén valósulnak meg. Ez azt jelenti, hogy a mögöttük álló pénzügyi keret körülbelül 30 százalék hazai és 70 százalék európai uniós forrásból tevődik össze. A cél minél több sikeres és versenyképes projekt beadása. Jelenleg több mint 600 pályázat nyitott Magyarországon: 230 az önkormányzatok és több mint 380 a vállalkozások számára. A társfinanszírozott programok mellett nem szabad megfeledkeznünk a hazai támogatásokról, továbbá a közbeszerzési lehetőségekről sem.
A pályázatok legnagyobb része vissza nem térítendő forrásokat biztosít a pályázók részére, a közbeszerzések révén pedig hosszú távú munkát nyerhetünk meg, vagy beszállítói státusba kerülhetünk. A hazai kis- és középvállalkozások előtt egy óriási piac és egyben óriási lehetőség nyílt meg a csatlakozással, hiszen az európai uniós közbeszerzések számos területe kitárult a magyar kkv-k előtt is. A banki szektor és a különböző finanszírozási megoldások, hitellehetőségek, illetve kezességvállalási konstrukciók is mind abban segítik a pályázókat, hogy projektjük még biztosabb háttérrel valósuljon meg. Egy profi tanácsadónak tudnia kell, hogy a pályázati kínálatból mi és hogyan illeszthető a felmerülő és támogatni kívánt projektötletekhez. A tanácsadó figyelme ki kell terjedjen olyan pénzügyi megoldásokra is, amelyek a vissza nem térítendő támogatási arány és a pályázó által feltüntetett önerő mellett a saját erő feltüntetésére is megoldást jelenthetnek. A pályázati források mellé egyre több kedvezményes hitellehetőség kapcsolható.


